Szabó Dávid Baróton született 1739. április 10-én. Az úgynevezett rétori osztály (vagy alapvető képzés) elvégezése után, 1757. november 30-án belépett a jezsuita rendbe. Újonc éveit Trencsénben végezte, majd 1759–60-ban latin és ógörög nyelvtudását fejlesztette tovább.
A székesfehérvári gimnáziumban vállalt tanári állást, majd 1760 és 1763 között filozófiát hallgatott Nagyszombaton, a jezsuiták híres egyetemén. Egy évet Kolozsváron, a gimnázium második osztályában tanított és a papnevelő intézet felügyelője volt. 1764–65-ben költészetet tanított Egerben, valamint a tanulók vasárnapi hitszónoka lett.
Teológiai tanulmányait 1765 és 1770 között végezte Kassán, majd a nagyváradi gimnázium költészet- és szónoklattan tanára, a tanulók congregatiójának igazgatója, és a rendház történetírója volt.
1773-ban Mária Terézia eltörölte a jezsuita rendet, tagjai tanárnak mehettek. A nagy képzettségű és kitűnően tanító Baróti Szabót szívesen látta mindegyik gimnázium. Egy ideig Komáromban tanított, innen került Kassára, ahol 1799-ig, nyugalomba vonulásáig köztiszteletben álló és közkedvelt tanár volt.
Komáromot még 1763. június 28-án pusztító földrengés rázta meg, melyről később Baróti Szabó Dávid „A komáromi földindulásról” címmel epikus költeményt írt.
Karl Friedel festménye a komáromi földrengésről (Duna Menti Múzeum)
Baróti Szabó Dávid: A komáromi földindulásról
Állítólag tanártársai biztatták arra, hogy ne latinul, hanem magyarul írjon. Egy Rauch Ignác nevű német szerzetestársa megismertette őt az akkori új német költészetben divatossá vált újmódi hexameterekkel. Baróti bátran nekivágott a feladatnak. Kezdetben szinte kerékbe törte a magyar nyelvet, hogy belekényszerítse az antik versformák kalodájába. Ki kellett találnia hozzá a magyar prozódiát. Hol helyesen ismerte fel a nyelv törvényszerűségeit, hol tévedett; hol a formát áldozta fel az értelemnek, hol az érthetőséget a formának; tájszavakat kevert újmódi kifejezésekkel. Ennek ellenére olyan új verselési ízeket hozott létre, amelyeket sohasem ismert a régebbi magyar költészet.
Kassán adta ki első verseskötetét. Itt ismerkedett meg Kazinczyval és Batsányival, közösen szerkesztették a Magyar Museumot, mely az első önálló magyar nyelvű folyóirat volt.
Irodalmi törekvéseinek jutalmaképpen Ferenc királytól 600 forintnyi nyugdíjat kapott és egykori tanítványa, Györkényi Pyber Benedekhez, Komárom vármegye főjegyzője fiához költözött Virtre, ahol élete utolsó két évtizedét élte.
Csendes magányában fordítgatta Milton Elveszett paradicsom című alkotását. Virten szerezte Magyarság virágai című művét és élete alkonyán itt fordította Vergiliustól az Aeneis-t.
Virten hunyt el 1819. november 22-én. Itt is temették el. Szülőföldjén, a háromszéki Baróton iskola és szerte az akkori Magyarország területén emléktáblák és szobrok őrzik a nevét.
Síremléke a virti temetőben
Pokornyi Gábor
