A MÜNCHENI EGYEZMÉNY

1938 őszén Anglia és Franciaország vezetői késznek mutatkoztak arra, hogy „a béke megmentése érdekében” Csehszlovákia rovására kössenek kompromisszumot Berlinnel. Szeptember 29-én a négy kormányfő – Hitler, Mussolini, Chamberlain és Daladier – aláírta a müncheni egyezményt, amelynek értelmében Németországhoz csatolták a Szudéta-vidéket. A konferencia a szlovákiai magyar kisebbség ügyével nem foglalkozott, de a szerződéshez csatolt pótjegyzőkönyvbe bekerült, hogy „amennyiben a Csehszlovákiában élő lengyel és magyar kisebbségek problémáját az érdekelt kormányok három hónapon belül egyezség útján nem rendeznék, a kérdést a ma összegyűlt négy nagyhatalom kormányfői újabb értekezleten tanulmány tárgyává fogják tenni.”

A magyar elképzelés szerint Magyarországhoz kellett volna csatolni az 1910-es népszámlálás szerinti magyar többségű csehszlovákiai területeket, Szlovákia és Kárpátalja fennmaradt részén pedig népszámlálás megtartását javasolták. 

A komáromi tárgyalások

A müncheni egyezmény kiegészítő nyilatkozata értelmében magyar-csehszlovák tárgyalások kezdődtek Komáromban 1938. október 9-én. A magyar kormányt Kánya Kálmán külügyminiszter és Teleky Pál gróf közoktatásügyi miniszter képviselték. A csehszlovák kormány részéről kiküldött bizottságot Jozef Tiso (1938. október 7-től az első Szlovák Köztársaság elnöke) és Párkányi miniszterek vezették.

A tárgyalásokat egész Dél-Szlovákiában nagy figyelemmel kísérte a lakosság, s a remélt határváltozás reményében több községben zajlott békés felvonulás, amely során a lakosság elénekelte a korábban tiltott magyar Himnuszt és kitűzte a magyar nemzeti lobogót.

A csehszlovák delegáció különvonaton érkezett Észak-Komáromba, a magyar küldöttséget és a külföldi laptudósítókat a Zsófia és a Szt. Imre gőzös, valamint hatalmas túraautók hozták Budapestről Dél-Komáromig.

Az Erzsébet híd déli hídfőjénél álltak le a gépjárművek és a kocsiból kiszálló Kánya Kálmán külügyminisztert és gróf Teleky Pál kultuszminisztert, Alapy Gáspár m. kir. kormányfőtanácsos, polgármester köszöntötte.

Alapy Gáspár polgármester köszönti a delegáció tagjait. Bal oldalt gróf Teleky Pál és Kánya Kálmán, jobb oldalt dr. Alapy Gáspár felolvas, jobbján Surányi Ferenc apátplébános; középen: Sári Imre református lelkész

A beszéd alatt a katonák eltávolították a híd közepén felállított spanyol lovasokat, vagyis a hídzárat, s a köszöntő után a delegáció autóba szállva folytatta az útját. A magyar delegációt tízezrek fogadták. A hét óra előtt nem sokkal a Vármegyeháza elé érkező Kánya Kálmán külügyminisztert Fülöp Zsigmond városbíró fogadta. A tárgyalások a vármegyeházán, a járási hivatal helyiségeiben és a kistanácsteremben folytak, de október 13-án reggel megegyezés nélkül abbamaradtak.

A magyar delegáció: jobbról a 2. Kánya Kálmán, mellette gr. Teleky Pál

A csehszlovák delegáció: középen Tiso elnök

A Tiso, illetve a cseh-szlovák kormány által felkínált önkormányzati jogok és csak Csallóköz átadása elfogadhatatlan volt a magyar fél számára, így mindkét fél Német- és Olaszország döntőbíráskodását kérte.

A tárgyalások emlékére 1940-ben emléktáblát helyeztek el az Vármegyeházán, Berecz Gyula komáromi szobrász alkotását. A táblából már csak a feliratos rész töredéke van meg.

Az első bécsi döntés

A komáromi tárgyalások kudarca után Magyarország és Csehszlovákia is a határkérdésben Németország támogatását szerette volna megnyerni. Mivel Anglia és Franciaország elzárkózott, Magyarország Németország és Olaszország döntőbíráskodását kérte. A német-olasz döntőbíróság 1938. november 2-án kezdte meg a tanácskozást a bécsi Belvedere-palotában, Ciano gróf olasz külügyminiszter és Ribbentrop német külügyminiszter részvételével. Magyarország képviseletében Kánya Kálmán külügyminiszter, Csehszlovákia képviseletében pedig Chvalkovszky külügyminiszter volt jelen. A meghozott döntés értelmében, bár Magyarország nem kapta meg az
elcsatolt területeit teljesen, de 12.400 km² és 1.000.000 lakos visszakerült az anyaországhoz. A visszatért lakosság 84,4 %-a vallotta magát magyarnak. Szlovákiában maradt Pozsony és Nyitra, de visszakerült az összes jelentősebb dél-szlovákiai és kárpátaljai város: Dunaszerdahely, Galánta, Érsekújvár, Komárom, Léva, Losonc, Rimaszombat, Rozsnyó, Kassa, Ungvár és Munkács is.

A BEVONULÁS KOMÁROMI ESEMÉNYEI

A Csallóköz megszállását a Temessy Milán altábornagy vezette 2. vegyesdandár hajtotta végre. A magyar királyi honvédség csapatai Doborgaznál és Medvénél pontonhidat emeltek és november 5-én átlépték a Dunát. Az átkelés után elindultak a csapatok a Csallóköz belsejében fekvő községek megszállására.

November 5-éről 6-ára virradóan megérkeztek Komáromba a magyar titkosrendőrség ügynökei és átkutattak minden házat azokban az utcákban, ahol Horthy Miklós kormányzónak és kíséretének a tervek szerint végig kellett vonulnia. November 6-ára, délelőtt 8 és 11 óra közötti időszakra a cseh katonai városparancsnok kijárási tilalmat rendelt el. November 6-án hajnalban 8 óráig a szervezőbizottság felállította a diadalkaput, a díszemelvényt, a lakosság virágokat és szőnyegeket helyezett ki az ablakokba és  kitűzték a magyar zászlót.

A cseh parlamenterek megjelentek az Erzsébet-szigeten, a magyar parlamentereket pedig Fülöp Zsigmond városbíró a városházára kísérte és ott megtörtént a város formális átadása-átvétele.  Háromnegyed 11-kor az utolsó cseh katonák és pénzügyőrök is elhagyták az Erzsébet hidat.

„Tizenegy óra előtt 3 perccel Boschéza alezredes katonásan odalépett a cseh őrnagy elé és német nyelven így szólt hozzá: Őrnagy úr, figyelmeztetem, hogy csapataink 3 perc múlva átlépik a régi határt s bevonulunk a városba. Kölcsönös néma tisztelgés, kézfogás, majd a cseh őrnagy kíséretével együtt levonult autójához és elhajtatott.”

11 órakor a magyar katonák felsorakoztak a híd közepén, „Előre!” felkiáltással eltisztították a spanyol lovasokat és virágesőben átlépték a volt országhatárt.

Az előörs bevonulása után az utászok nyomba hozzáfogtak a hídfőnél lévő betonfal elbontásához, hogy a túl keskenyre szabott átjárót kiszélesítse.

Délelőtt a magyar honvédek, a székesfehérvári vegyesdandár zenekara  kíséretében vonultak át a hídon és vették birtokba a visszacsatolt Komáromot.

A tömeg jelszavakat skandált: „Horthy, Horthy! Mindent vissza! Éljen Kánya! Éljen Teleki! Duce, Duce!”  A magyar bakák átgázoltak az Erzsébet hídon virágokból kirakott 1918-1938 alakzatba, majd átmasíroztak a Baross utca elején felállított Diadalkapun, melyen „Isten hozott” felirat állt.  A Szent András templom szintén feldíszítve várta az ünneplőket, a téren álló óra reklám-üvegeit piros-fehér-zöldre cserélték a „Magyar Hiszekegy” szövegével. Fél egykor a diadalkapunál váratlanul megjelent Imrédyné, akit Szíjj Margit fogadott és átnyújtotta neki az Imrédynek szánt virágcsokrot. Százhúsz magyar ruhás komáromi lány várta a kormánytagok érkezését.

Egy óra után megérkezett a magyar kormány Imrédy Béla miniszterelnök vezetésével. Megjelent Kánya Kálmán külügyminiszter, gróf Teleky Pál kultuszminiszter (cserkészruhában), Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter,  Bornemissza Géza iparügyi miniszter, Sztranyovszy Sándor földművelés-ügyi miniszter, Mikecz Ödön igazságügy-miniszter, Rátz Jenő honvédelmi miniszter stb. Félkettő után megérkezett Horthy Miklósné két fiával, Scholtz Andor folyamőrségi őrnagy kíséretében.

Horthy Miklós kormányzó délután 1 óra körül érkezett a dél-komáromi Városháza előtti térre, nagy fekete nyitott kocsin, Mercedesen. Ott felült a fehér lovára és a Horthy Miklós (ma Mártírok) út – Igmándi út vonalon, testőrei kíséretében lovagolt át a hídon.

„Horthy Miklós, Magyarország Kormányzója, a legdaliásabb magyar katona …. fehér lovon a magyar nemzeti hadsereg felvirágzott csapatainak élén a Klapka-induló és a Magyar Himnusz hangjai, a házakat, utcákat, tereket szorongásig megtöltő emberáradatnak egetverő üdvrivalgása közben bevonult az ősi Komáromba.”

Komáromban három ifjú hölgy: Kecskés Sára, Kállay Éva és Gőgh Gizella fogadta. Elsőként Kállay Éva köszöntötte: „Főméltóságú kormányzó Úr! Húsz év álma vált valóra ebben a szent pillanatban az itt élő magyarságnak, hogy ismét a hős magyar nemzeti hadsereg léptei alatt remeg ez a föld […]A földet bitorolhatták ugyan, de a mi szívünket a magyar haza iránti szeretettől és ragaszkodástól eltéríteni egy pillanatra sem tudták. Hűségünket tisztán megőriztük s ennek az elszántott magyar ugarnak színes virágaival együtt ebbe a csokorba kötöttük.”

Horthy Miklós kormányzót Kecskés Sára, Kállay Éva és Gőgh Gizella köszöntik

A Városháza előtt Imrédy Béla miniszterelnök, majd Fülöp Zsigmond városbíró mondott üdvözlő beszédet: „Húsz nehéz, szenvedésekkel, megaláztatásokkal teljes esztendő minden könnyes bánata vált e mai napon végtelen örömmé, kifejezhetetlen hálává és rendületlen bizalommá lelkünkben, amikor vitéz hadseregünk felszabadító csapatai élén Főméltóságú Kormányzó Úr Komárom ősi földjére lépett. […] A világtörténelemben példátlanul álló igazságtalanságot tett jóvá az a döntőbíróság, amely nemzetünk két hatalmas barátja: Olaszországnak és Németországnak akaratát juttatta érvényre … E döntés hozta meg Komárom fölszabadulását is az alól a kereszt alól, melyet Trianon vállaira rakott. […] Magyar volt a város ezer éven át, magyar maradt a legsúlyosabb időkben is, magyar lelke, magyar szelleme megtartotta magyar nemzetének.[…] A mi visszacsatolásunk nemcsak hazánk megnagyobbodását jelenti, hanem jelenti azt is, hogy örök időkre visszatérünk nemzetünkhöz és hazánkhoz.”

Az üdvözlő beszédek után - melyeket számtalan éljenzés szakított meg - Horthy Miklós kormányzó szólt a komáromiakhoz:

„Nehéz szavakba foglalni azt az érzést, ami eltölt ebben a történelmi pillanatban. Húsz súlyos esztendő után először lépek seregünk élén a Felvidék felszabadult földjére. Hozom hazatérő testvéreinknek az egész magyarság szeretetét.[…] Az idegen uralom idejében kemény magyarnak lenni, becsület dolga. Komárom kitartott magyar becsületében és ma az ősi Szent András-templom tornyán újra a mi zászlónk leng. Köszönöm e város falai közül a Felvidék hűségét, szeretetét, kitartását és kiváló vezéreinek a feltámadásba vetett tántoríthatatlan hitét.”

A kormányzó szavait hatalmas ováció követte, majd „a katonazenekar rázendített a Himnuszra. Mély méltósággal énekelte a tömeg a magyar nemzeti imádságot, hiszen ez volt az első alkalom húsz év óta, hogy szabadon, gumibot nélkül énekelhette az utcán, honvédzenekar kíséretével.

Ezt követően egy magyar ruhás kislány, Bratkovics Rózsika verses köszöntője következett:

„Szép Magyarországnak gyermekei lettünk,
Még az ég is szebben mosolyog felettünk.
Idegen országnak mostohái voltunk,
De ma valóság lett, amiről álmodtunk.
Álmodtuk, hogy egyszer eljön ez az óra,
Félénken, suttogva, beszélgettünk róla.
De erősen hittük és biztosra vettük –
Szent, édes hazánkat sohasem feledtük.
És ma édesanyánk eljött végre értünk
Megnyertük, amit a jó Istentől kértünk.
Felvirradt szívünknek legnagyobb ünnepe,
Áldassék érte a magyarok Istene!” 

Végezetül a csapatok díszmenetben hagyták el a várost. Útjuk valóságos diadalút volt. Két oszlopba vonultak tovább a magyar honvédek Komáromtól: az egyik Gutáig ment előre, a másik Érsekújvár irányában Ógyalla és Bagota községeket szállta meg. A csapatok november 10-ig mindenütt elérték céljukat. Az élen határbiztosító századok és előrevont határbiztosító őrsök haladtak, melyek, miután elérték a határt, lezárták azt, és a fő közlekedési vonalakat is. A trianoni határokon nehézfegyverekkel megerősítve visszamaradt a határbiztosító zászlóaljparancsnokságok és őrsök egyharmada. A komáromi hidat a 2. vegyesdandár alárendeltségébe tartozó 2/II őrnaszád biztosította.

Számadó Emese

(Készült: Rabi Lenke-Számadó Emese-Turi Zsolt-Bálint Ferenc-Oláh Kálmán: Komárom. Helytörténet a kezdetektől napjainkig című könyv alapján)