Johann Joseph Wenzel Anton Franz Karl Radetzky, az 5. Radetzky-huszárezred névadója 1766. november 2-án a csehországi Trebnicében (Trebnitz) született. Az állítólag magyar eredetű család a soknemzetiségű Habsburg-birodalom számos országában élt, a grófi címet nagyapja révén kapta nem sokkal születése előtt. Apját korán elvesztette, ezután nagyapja nevelte, az ő halála után a bécsi katonai akadémián tanult. Az intézményt 1784-es megszűnésekor kadétként belépett a Gyöngyösön állomásozó Caramelli vértesezredbe. Hamarosan alhadnagy, majd főhadnagy lett, először a török háborúban harcolt, majd a francia forradalom kitörése után a németalföldi és a rajnai fronton szolgált. 1796-tól erődítési munkákat vezetett Felső-Itáliában, közben pedig – többek között – a caldierói hadjáratban, valamint az eckmühli, asperni és wagrami ütközetekben ugyancsak bátorságával és leleményességével tűnt ki.

1798-ban megnősült, felesége 1854-ig állt oldalán, a házasságból három lány és öt fiú született, utóbbiak közül három az osztrák hadsereg tisztje lett.

1799-ben Beaulieu hadsegédjévé és a felderítők parancsnokává nevezték ki. Radetzky a századfordulóra már ezredes és több kitüntetés tulajdonosa volt, 1801-ben a Mária Terézia-rendet is megkapta. 1801 és 1805 között Sopronban állomásozott. 1805-ben Ulmba tartva érte utol a parancs tábornoki kinevezésével és Itáliában való áthelyezésével kapcsolatban, ahol Károly főherceg alatt részt vett a sikeres caldierói hadjáratban. A béke rövid éveiben a hadművészet klasszikusait tanulmányozta. 1809-ben Bajorországban és Felső-Ausztriában harcolt Napóleon ellen. 1809 és 1812 között vezérkari főnökként megkísérelte a csapatok és a taktika újjászervezését, de reformjai elbuktak a kincstár ellenállásán, így lemondott. 1813-ban főszállás-mester és a haditanács tagja lett, megkapta a Mária Terézia-rend parancsnoki fokozatát.

Radetzky 1840 körül

A koalíciós erők főparancsnokává kinevezett Schwarzenberg vezérkari főnökeként nagy szerepe volt Napóleon legyőzésében. 1814-ben a szövetséges uralkodókkal együtt vonult be Párizsba, majd velük együtt tért vissza a bécsi kongresszusra. A béketárgyalások során ő közvetített Metternich osztrák kancellár és I. Sándor orosz cár között, amikor a nagy formátumú személyiségek éppen nem voltak beszélő viszonyban.

Európára ezután ráköszöntött a béke, Radetzky pedig eltűnt a nyilvánosság elől. Sopronban és Budán állomásozott, valóságos titkos udvari tanácsosi rangot kapott, de katonai reformjai újfent kudarcba fulladtak. 1829. február 18-án lovassági tábornokká léptette elő I. Ferenc császár, és novemberben kinevezte az olmützi erőd parancsnokává.

Az idős harcost 1831-ben reaktiválták, amikor a Szent Szövetség Európája recsegni-ropogni kezdett. Radetzkyt az olasz egységtörekvések lázában élő Itáliába küldték, ahol leverte a pápai állam felkelőit. 1834-ben az itáliai osztrák haderő főparancsnoka lett, 1836-ban – hetvenévesen – megkapta a tábornagyi rangot. Korát meghazudtoló tetterővel látott hozzá csapatai kiképzéséhez, de a császári udvarnál újfent figyelmen kívül hagyták reformjavaslatait, sőt még pénzt sem biztosítottak serege számára. Így amikor az 1848-as olasz forradalom kitört, felkészületlenül ugyan nem találta, de súlyos hátrányban volt a felkelőkkel és a szárd-piemonti csapatokkal szemben. 

Radetzky tábornagy a novarai csatában (Albrecht Adam festménye)

1848 márciusában véres utcai harcok után kiszorult Milánóból, s egész Veronáig hátrált, de aztán újabb diadalok sorát aratta, s hamarosan újra elfoglalta Milánót. Sorra bevette a Közép-Itália kulcsát jelentő erődrendszer négy várát, s a fegyverszünet 1849 tavaszi felmondása után Mortara, majd március 23-án Novara mellett döntő győzelmet aratott a szárd-piemonti erők fölött, ezzel biztosítva Ausztriának Lombardiát, majd Augusztusban Velencét is. Érdemeiért megkapta az Aranygyapjas Rendet, az orosz cár marsallá, a császár pedig a Lombard-velencei királyság kormányzójává nevezte ki. A nagypolitikába sosem ártotta magát. 1857. február 28-án, 72 évi szolgálat után vonult nyugdíjba, élete utolsó éveit Milánóban, a császár által rendelkezésére bocsátott villában töltötte. 1858. január 5-én, végelgyengülés következtében halt meg.

Ferenc József császár-király 14 napos gyászt rendelt el a hadseregnél és a flottánál. 1858. január 19-én az alsó-ausztriai Kleinwetzdorfban, a Heldenber emlékhelyen ma is álló mauzóleumban temették el.

Nevét igazán idősebb Johann Strauss tette halhatatlanná, aki 1848-ban neki ajánlotta Op. 228-as indulóját. A Radetzky Marsch pillanatok alatt “slágerré” vált, s ma is az: a bécsi újévi koncertek hagyományos záró darabja, amelyhez a közönség a karmester intésére tapsolja a ritmust.

Valamint ha hinni lehet a legendának, a híres, nevezetes Wiener Schnitzelt is a nevéhez kötik. Bár nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy valóban a tábornagy hozta magával a receptet Milánóból haza, és tette le személyesen őfelsége, Ferenc József asztalára, a szóbeszéd e tettet mégis neki tulajdonítja. És hát tudjuk, milyen a legendák természete, ha egyszer valamit a nép a szájára vesz, az isten sem mossa róla le.

A marsall volt a névadója az 1798-ban, Varasdon alakult Radetzky-huszárezrednek, melynek ezredparancsnoksága 1909-től Komáromban volt. Ferenc József rendelete alapján halála után az ezred örökre tulajdonosának, Radetzky tábornagynak a nevét viselte.

Laibachban (Ljubljana) 1852-ben, Prágában 1858-ban kapott szobrot, de a Monarchia 1918-as felbomlása után ezeket ledöntötték. Bécsben ma is áll lovas szobra a Hadügyminisztérium épülete előtt.

Budapesten a Bem József téren található egykori Radetzky-laktanya épülete műemlékvédelem alatt áll.

Pokornyi Gábor