A Bihar megyei Nagyváradon született 1804. október 19-én egy vagyontalan katolikus magyar nemesi családban. Gyermekkorát szülővárosában töltötte, ahol utca viseli a nevét, szülőházát pedig emléktáblával jelölte meg a hálás utókor.
Már 15 évesen katonai pályára lépett, szolgálatát az osztrák császári hadseregben kezdte hadapródként. Előbb tüzér-, majd huszáralakulatoknál szerzett érdemeket. Súlyos betegsége miatt korán, már 1847-ben nyugállományba kényszerült. Ekkor kapitányi rangot viselt.
A Bánságban, Zsombolyán élt, amikor a pesti forradalom híre eljutott hozzá. Már áprilisban jelentkezett a nemzetőrségbe, ahol őrnagyi rangot kapott. Kiss Ernő és Damjanich János oldalán harcolt az ellenünk támadó délvidéki szerbek ellen.
1848 júniusában a nádor a Pest megyei lovas nemzetőrség őrnagyává és parancsnokává léptette elő. Itt azonban csak rövid időt töltött, betegsége miatt újra visszatért a Bánságba. Nagykikinda kamarai biztosa volt, s egyidejűleg ő szervezte az ottani nemzetőrséget is. A novemberben kiújuló harcokban alezredesi rangban újra fegyvert fogott egy nemzetőrdandár élén. Kikindát a betörő szerb határőrök túlerejével szemben nem sikerült tartania, s előbb Nagyjécsára, majd Nagybecskerekre vonult vissza. Csatlakozott az időközben a Bánátból teljesen kiszoruló Damjanich hadseregéhez. Ekkor léptette elő a hadügyminisztérium ezredessé. Damjanich hadseregében újra egy dandár irányítását bízták rá. Szolnokról az ő vezetésével verték ki a magyar dragonyosok a császári erőket. E fényes hadi tettéért katonai érdemrenddel tüntették ki.
Szolnoki csata. Than Mór festménye
Damjanich Duna–Tisza közti harmadik hadtestével együtt részt vett a szolnoki, tápióbicskei, isaszegi és váci csatákban, ekkor (április 5-én) tábornokká léptették elő. Részt vett a nagysallói, majd április 26-án a komáromi csatában is. Görgei Artúr táborában harcolt Buda ostromában. Az ószőnyi csatában, mint utóvéd játszott szerepet.
Közben 1849. április 14-én a debreceni református nagytemplomban az országgyűlés kinyilvánította Magyarország függetlenségét. A Habsburgok trónfosztásával szabadságharcunk a tetőpontjára jutott. Az osztrák reakció azonban szövetségesre talált az orosz cárban, és az összehangolt intervenciós támadás összeroppantotta a magyarok utolsó erőit.
Az első komáromi csata. Than Mór festménye
Nagysándor József a visszavonuló sereg hadműveleteiben is hősiesen helytállt, elsősorban Görgei Artúr hadseregének utóvédjeként. Fegyelmezetten engedelmeskedő, jó katona és független gondolkodású republikánus maradt mindvégig.
A vitákban gyakran foglalt állást Görgeivel szemben, s ez elmérgesítette kettejük viszonyát. Amikor 1849. augusztus 2-án Debrecen közelében Nagysándor József maroknyi serege megütközött Paszkievics sokszoros túlerőben lévő orosz főseregével, öt órán keresztül állt ellen hősiesen anélkül, hogy a közelben állomásozó Görgei két hadteste a segítségére sietett volna.
1849. augusztus 13-án Világosnál a magyar honvédsereg letette a fegyvert. A szabadságharcot vérbe fojtották. A résztvevők ellen kegyetlen bosszúhadjárat indult. A megtorlás Batthyány Lajos gróf budai, és l3 honvédtábornok aradi kivégzésével kezdődött. Nagysándor Józsefet a haditörvényszék felségsértés és hazaárulás bűne miatt 12 társával együtt halálra ítélte. A kivégzésre az aradi börtön udvarán 1849. október 6-án került sor.
Nagysándor ötödikként lépett a bitófa alá. „Ma nekem, holnap neked” – mondta a kivégzésen jelen lévő Karl Ernst hadbírónak.
Búcsúlevelét Nagysándor a nagybátyjának, Nagysándor Imre kalocsai érseki orvosnak írta.
Nagysándor József búcsúlevele
A levél külön érdekessége, hogy október 6-án a hajnali órákban kelt, a vértanúk többsége már október 5-én megírta a búcsúlevelét.
A vértanúk többségéhez hasonlóan a kivégzés helyén temették el, s földi maradványai csak 1932-ben, a Maros megrongálódott töltésének erősítése idején kerültek elő.
Pokornyi Gábor
