1930-ban ezen a napon adták át a Nemzeti Sportuszodát a budapesti Margit-szigeten Hajós Alfréd tervei alapján. Itt Komáromban ez valójában nem lenne nagy hír, ami fontossá teszi, az Hajós Alfréd személye.
Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann Arnold: Budapest, 1878 – Budapest, 1955) magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya volt. És nem utolsósorban az első magyar olimpiai bajnokunk.
A Magyar Úszó Egyesület tagjaként 1895-ben nem hivatalos Európa-bajnok 100 méter gyorson, „örökös magyar bajnok” és az első újkori olimpián, az 1896-ban Athénban megrendezett nyári olimpiai játékokon a 13 °C-os tengervízben megrendezett versenyen megnyerte mind a 100 m-es (1:22,2) – vízből indulva –, mind pedig az 1200 m-es (18:22,1) – hajóról a partra úszva – gyorsúszószámot, ezzel ő szerezte a magyar sport első és második olimpiai győzelmét (nem aranyérmét, hiszen akkor még ezüstérem járt a győzteseknek). Sikereit a magyar tempónak nevezett úszóstílusnak köszönhette, ami gyakorlatilag megegyezett a mai gyorsúszó stílussal. Pedig nem volt könnyű dolga: hazai versenymedence híján a Rudas 27-28 fokos vizében volt kénytelen edzeni. Ezután Iszer Károlynak, a Magyar Torna Club elnökének a támogatásával, valamint egyeteme engedélyével, 18 évesen ott lehetett az olimpián. A görög trónörökös így gratulált neki: "Ez a magyar ifjú egy valóságos delfin!". Így ragadt rá a "Magyar Delfin" becenév.
Az athéni olimpián
Az 1896-os olimpia magyar csapata. Állnak: Kellner Gyula, Kakas Gyula, Szokoly Alajos, Dáni Nándor. Ülnek: Hajós Alfréd, Wein Dezső
Ezen kívül atletizált tornászott és a labdarúgást is kiemelkedő szinten végezte. Fizikai felkészültségének elismeréseként játékosként balösszekötőként alkalmazták képességeit. 1897-től a Budapesti Torna Club (BTC) csapatában játszott, 1901-ben és 1902-ben tagja volt a bajnokcsapatnak.
1899 októberében egyéves, önkéntes, tiszthelyettes képző szolgálatra vonult be a 6-os vártüzérekhez Komáromba. Miután a Műegyetemen oklevelet szerzett, Alpár Ignác irodájában, majd Lechner Ödönnel dolgozott. 1907-ben nyitott önálló irodát. Sikerrel vett részt pályázatokon. Kezdetben szecessziós, majd eklektikus, később konstruktív, modern stílusban alkotott.
Az első világháború kezdetén Komáromba osztották be és a tölténygyár kibővítésének építési munkálatait vezette.
II.
A Öregvár és a Vág-Duna melletti eredetileg vizenyős, és a 19. század elején földdel és kaviccsal feltöltött védett területen, ún. Enveloppe-on kialakított, a helyőrség lőszerigényének kiszolgálását végző tüzérségi laboratórium (Artillerie Laboratorium) kibővítésével 1908 és 1912 között felépítették fel a nagy lőszergyárat, hivatalos nevén a Császári és Királyi Tüzérségi Kutatóintézetet (Kaiser-Königliche Artillerie Farschung Anstalt).
Az Enveloppe-ban felépített tüzérségi laboratórium, 1902-ben
Ez bővítették ki 1914-ben Hajós Alfréd okl. építész vezetésével. A lőszergyár értelemszerűen hadi üzem volt, élén tábornoki rangú katonatiszt állt, és kb. három-négyezer embert foglalkoztatott, többségükben nőket és a hadkötelezettség alól felmentett férfiakat, hadirokkantakat.
A komáromi lőszergyári munkások 1914 nyarán
A lőszergyár alaprajza 1915-ben
XXIII. épület: A Tisztilak – később szlovák iskola
1917-ben gőzerőművet építettek benne és ezzel megteremtették a gőzfűtés lehetőségét és a munkások innnetől kezdve gőzfürdőben fürödhettek. A gőz elvezetését nyitható mennyezeti- és tetőablakokkal oldották meg. A folyamatos termelést két hosszabbított műszakkal biztosították: az első műszak reggel hattól este hatig tartott, a második este hattól reggel hatig.
XIX. épület: A Gőzfürdő nyitható üvegmennyezete és tetőzete
Az itt gyártott, különböző kaliberű tüzérségi lőszerek minőségi ellenőrzését is helyben végezték el. A minőségi ellenőrzés ellenére azonban mégis becsúszott egy-egy selejt. A m. kir. veszprémi 31/1 népfölkelő gyalogzászlóaljjal történt meg, hogy 1918. október 31-én Podgorricában, utcai harcok során a katonák a a komáromi Lőszergyárban készült kézigránátokat dobtak a házakba, de csak minden 6-7. robbant fel. Állítólag a gyár munkásai a forradalom alatt azzal dicsekedtek, hogy a kézigránátok gyújtózsinórjait túl rövidre vágták és a gránátokat homokkal töltötték meg. A gyárban szigorú biztonsági intézkedések voltak, ám ennek ellenére 1914-ben tűz ütött ki a lőszergyárban, két év múlva pedig hatalmas robbanás rongálta meg a IX. és XV. számú munkacsarnokot, amely emberéleteket is követelt. A XX. számú épületben a háború idején hatalmas élelmiszerraktár volt, s onnan osztották ki a lőszergyár dolgozói között a családjuknak szánt élelmiszer-pótadagokat. A XIX-es számú épületben mosdók, illetve tusolók álltak a dolgozók rendelkezésére.
A Lőszergyár épületei 1925-ben
1916-ban 16 olyan munkás dolgozott, akik 1898-ban születtek, vagyis sorozáson kellett megjelenniük: 12 főnek Komáromban, 4 főnek az eredeti lakhelyén. Mivel sorra vitték el a hadköteleseket, a gyártás viszont nem lassulhatott, 1916-ban az erdélyi menekültekből 2400 főnek a lőszergyárban való alkalmazását rendelte el a Várparancsnokság. Az itt kapott katonai elszállásolás és élelem ellenértékét a bérükből vonták volna le, ezt azonban a hadügyminisztérium nem engedte és a részükre kiadott élelmet a várélelmezési raktár részére a városnak vissza kellett szolgáltatnia (a kiadott kenyérért lisztet).
Hogy milyen lehetett a gyárban a munka, arra Dobi István visszaemlékezéseiből következtethetünk:
„Hatalmas gyár volt ez már akkor is, munkások ezreit foglalkoztatta, és napról napra bővült, éjjel-nappal dolgozott. Dúlt a háború északon és délen, szükség volt az ágyúgolyóra, gránátra, srapnelre. Előbb csak 8 cm-es, később azonban már nagyobb méretű lövedékeket is gyártottak. … Az egyik munkaszakaszban ólomgolyócskákkal töltötték meg a srapnel-lövedék hüvelyét, piros porral rázták össze, majd az így elkészült hüvelyekben az ólom összepréselése volt a feladat. A következő üzemrészben befejeződött a gyártási művelet, azután szállító ládákba került a lőszer, majd elindították Oroszország, vagy Szerbia felé. …A gyár bővülésével egy időben hatalmas lakótelep épült, mintha örök időkre rendezkedtek volna be a lőszergyártásra. … A gyár területét villamosvasúttal hálózták be. Berendeztek fürdőt és valami ebédlőfélét, volt ruhaszekrényünk, ahhoz kulcs, kaptunk munkaruhát…. Sajátossága volt az üzemnek az is, hogy itt sokkal gyorsabban jelentkezett a technikai fejlődés, mint más gyárakban … Nem volt ideje megöregedni a gépeknek, és már újat, modernebbet szereltek fel helyette.”
XVIII. épület: Az üzemcsarnok
1. épület: A szivattyúház
A lőszergyári munkások 1916-ban jótékony célú népünnepélyt tartottak a komáromi és komárommegyei rokkantak, özvegyek és árvák javára.
A munka mellett időnként egy kis szórakozás is megengedett volt, ahogy arról a Komáromi Újságból értesülünk:
„Nagy nyári mulatság. A komáromi cs. és kir. lőszergyár sportkedvelők köre vasárnap, folyó hó 14-ér. saját sporttelepén (Finkenau) a Pintyőke-ligetben nyári mulatságot rendez. Magyar csárda. Kabaré előadás. Tréfás labdadobás. Török kávéház. Pezsgő pavilon. Tréfás tekepálya. Szerencsehalászat. Cukrászda. Katonazene, tánc, cigányzene. Belépő-dij 1 korona. Kezdete délután 2 órakor. A tiszta jövedelem a Komárom városi és vármegyei vak és rokkant katonák javára fordittatik. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak Kedvezőtlen időjárás esetén a mulatság folyó hó 21-én lesz megtartva.”
Lőszergyári ünnepség 1918. július 14-én
A munkások előszeretettel látogatták a Vágduna soron lévő Beke (előtte: Vágduna) Kávéházat és itt alakították meg 1917 májusában a vasas szakszervezet helyi csoportját. A munkásoknak megalapították a Lőszergyári Football Clubot, deszkapalánkkal bekerített pályájuk a Nagymezőn volt, a későbbi városi fürdő területén. A világháború alatt pesti és pécsi játékosok is fociztak a csapatban, olyan kiváló szakmunkások és sportolók, akik a katonai szolgálat alól felmentettek voltak és a gyárban dolgoztak. Pl. az FTC-től, vagy a III. kerületi TVC-től Szájbély. A háború végén a csapat feloszlott és mindenki visszament a klubjába.
A háború utolsó évében itt is megszűnt a munka, ezrek váltak munkanélkülivé. A dokumentumokat elszállították az osztrákok, a berendezéseket a csehszlovák hatóságok foglalták le és elvitték a brünni lőszergyárba. Az épületek előbb a csehszlovák helyőrség tulajdonába kerültek, majd 1923 után az északi részébe a prágai Dohánygyár egy üzeme, a Tisztilakba (XXIII.) szlovák iskola, a telep déli részébe pedig a Villanytelep költözött.
A Visszacsatolást követően a Dohánygyár megszűnt és az északi részt a magyar hadsereg birtokolta. 1943-1945-ig a IX. b,c és X. épületekben kiképzőiskola volt, a XXIII, XXIV. a,b,c épületekben pedig laktanya. 1944-ben új vasútvonalat kötöttek be Duna partja felől. A villanytelep üzemeltetését a Budapesti Villamosművek vette át.
1945-ben a Vörös Hadsereg szállta meg a Lőszergyár északi részét: az épületeket raktárakként használták, és a kórházukat is itt rendezték be, ill. újra megnyitotta kapuit a Dohánygyár, ill. a szlovák iskola helyén a Hajógyár inasiskolája működött.
1948 után a Dohánygyárat és a Villanytelepet is államosították, majd 1990 után az északi részt privatizálták, a villanytelep pedig a Nyugat-Szlovákiai Villamosművek tulajdonába ment át.
Jelenleg a Lőszergyár épületegyüttese műemléki védettséget élvez.
A Lőszergyár légi felvételen (Gráfel Lajos fotója)
III.
Hajós Alfrédot 1916 decemberében harctéri szolgálatra osztották be a XVII. hadtest kötelékébe tartozó Bauleitung Generalmajor Kuchinka, Gruppe Major Schubert (Baske-Vodice vonalon, Görz mellett) munkásszázadainál, mint csoportparancsnok az olasz arcvonalon. 1917 augusztusában áthelyezték a XXIV. hadtesthez a 111. hadosztály keretében, mint az IBH3, majd pedig népf. 201/9. sz. munkásszázad parancsnoka szolgált. Előbbi beosztásában ténylegesen részt vett a X. olasz támadás ütközeteiben (1917. május 14-30.), később pedig a XI. olasz offenzíva ellen (1917. augusztus 17-26.), majd a tolmeini áttörésnél. 1918 január 10-től szeptember 1-jéig a 14. sz. sánceszközraktárnál teljesített szolgálatot. Szabadságolása közben Budapesten érte az összeomlás.
Érdemei nem merültek ki a sportban, ugyanis 1924-ben a párizsi szellemi olimpiászon az építőművészi verseny győztese lett. A budapesti Stadion tervével, amelyet Lauber Dezsővel közösen készített, ugyanis ezüstérmet nyert. (Aranyérmet nem osztottak ki.) Mivel ma már nem rendeznek szellemi vetélkedőket az olimpiákon, ma is ő az egyetlen magyar, aki művészeti és sport kategóriában is olimpiai érmet szerzett.
Sportsikereinek köszönhetően a zsidótörvények hatálya alól kezdetben mentességet élvezett. A nyilasuralom idején viszont már bujkálnia kellett. Ugyanakkor családja, ismerősei közül sokan vesztek oda. Mégsem elsősorban magán, hanem a többi zsidó származású sportolón próbált segíteni. Vitéz Halassy Olivér vízilabdázó és úszó olimpiai bajnok – aki házában több zsidó sportolót bújtatott – segítségével.
A kommunizmus évei alatt is dolgozhatott még - igaz, ekkor saját építészirodáról már szó sem lehetett. Az ötvenes években a Mezőgazdasági Tervező Irodában dolgozott. Utolsó műve a kelenföldi hőerőmű művelődési otthona volt 1955-ben.
1955. november 12-én hunyt el. Sírja a Kozma utcai temetőben található. 2010-ben posztumusz Ybl-díjban részesült.
Számadó Emese
Készült: Számadó Emese – Bálint Ferenc – Turi Zsolt –Pokornyi Gábor: Komárom, komáromiak, komáromi alakulatok az első világháborúban (Komárom 2018) című könyv alapján
