1804. december 8-án egy határőr család gyermekeként, a horvátországi Stazában látta meg a napvilágot. Édesapja után ő is a katonai pályát választotta, 1820-ban lépett be a császári seregbe. 1830-ban alhadnagy lett, 1844-ben alszázados, 1848 elején a 61. Rukavina gyalogezredben főszázados Temesvárott. Áprilisban áthelyezték az itáliai frontra, mert az új magyar kormány védelmében összeszólalkozott parancsnokával, Haynau altábornaggyal.

Felesége, Csernovics Emília, Csernovics János Arad vármegye főszolgabírójának a lánya volt, akit három év jegyesség után, 1847. augusztus 3-án vett feleségül. A fiatal lányt nem szívesen adták hozzá a kicsapongó hírében álló, pénztelen katonatiszthez, de ő nem hátrált meg. Romantikus, tiszta, tragikusan rövid szerelem az övék, amelynek férje aradi kivégzése vetett véget. Férjét 60 évvel élte túl, özvegysége évei alatt a rászorulók segítésében és az asszonyképzésben keresett vigaszt. 1861-től a Magyar Gazdasszonyok Egyesületének elnöke volt. 1909. november 30-án hunyt el.

Damjanich János és Csernovics Emília

Damjanich 1848. júniusában tért haza, és amikor Mészáros Lázár hadügyminiszter lett, ő kérte, osszák be mellé. A magyar kormány kérésére a szegedi 3. honvédzászlóaljhoz került, őrnagy, alezredes, majd ezredes lett. A szerb kormányellenes felkelés június 6-án tört ki, ez a hadszíntér lett a magyar hadsereg és tisztikar iskolája, itt harcolt Vécsey Károly, Vetter Antal, Kiss Ernő, Lenkey János is. Damjanich Szenttamás két ostromában vett részt július 14-én, majd augusztus 19-én, s az október 13-i törökbecsei ütközetben, ahol legyőzte a szerbeket. Ezután a Versecen és Fehértemplomon állomásozó dandár (később hadosztály) parancsnoka volt, november 7-én bevette a szerbek strázsai táborát.

A bánsági hadjárat során december 12-én Károlyfalvánál és Alibunárnál, 15-én Jankovácnál aratott győzelmet, de Kiss Ernő hadtestparancsnok határozatlansága miatt nem érték el a szerb erők teljes felmorzsolását. 1848. december 20-án lett vezérőrnagy, 1849. január 9-én átvette Kiss Ernőtől a bánsági hadtestet, 16-án rendelték a közép-tiszai főhadszíntérre.

Damjanich János tábornoki kinevezése, Mészáros Lázár hadügyminiszter aláírásával

A Délvidék kiürítése során visszaverte az üldöző szerb csapatokat. Bem segítségére küldött Erdélybe egy hadoszlopot, így egysége hadosztály-létszámra apadt. Február közepén Cibakházánál tagolódott be a Tisza mögött felálló magyar főseregbe.

Március 5-én Vécsey Károly Bácskából kivont csapataival együtt nagy győzelmet aratott a Szolnokot megszállva tartó, s azok segítségére küldött császári csapatok felett, Karger osztrák tábornok dandárja csak azért nem semmisült meg, mert a két vezér összeveszett. Március közepén Damjanich lett a saját és Vécsey csapataiból álló III. hadtest parancsnoka. Kossuth a kápolnai vereség után Vetterrel váltotta le Dembinskit, vele szemben Damjanich Görgeyt támogatta. Vetter offenzívája kudarcba fúlt, március végén Görgey a fővezér. 

Damjanich jelentős szerepet játszott áprilisban a tavaszi hadjárat tápióbicskei, isaszegi, váci, nagysallói és komáromi győzelmeiben. Tápióbicskén Klapka majdnem vereséget szenvedett, amikor Damjanich vörössipkásai megfordították az ütközetet. Az isaszegi csatában Aulich egységeinek megérkezése segítette Damjanich és Klapka hadtesteit a győzelemhez, Schlick és Jelacic (Jelasics) seregeivel szemben. A nagysallói diadalt követően Görgei I. és III. hadteste átkelt a Zsitván és 1849. április 22-én érkezett meg a komáromi Vág-hídfőhöz, mialatt a VII. hadtest a Garam mentén dél felé vonult, majd a fősereg hátát biztosította. Mindeközben Balthasar Simunich altábornagy ostromló csapatai a Duna bal partjáról átkeltek a folyó jobb partjára, így észak felől Komárom felszabadult, de a magyar csapatok nem tudtak a Dunán partot váltani, mert a császári ostromlövegek szétlőtték a komáromi hajóhidat. Mivel Görgeinek nem volt hadihídkészlete, rögtönözni kellett.

Az első komáromi csata Than Mór festményén

A fővezér tutajhidat akart készíttetni a Vágon leúsztatott szálfákból, melyet Thaly Zsigmond mérnök alezredes, Komárom erődítési igazgatója képtelen ötletnek minősített. A tullni utásziskolában végzett Görgei azonban ragaszkodott elképzeléséhez, s az utászok – nem törődve az ellenség folyamatos ágyúzásával – a komáromi ácsok és hajósok segítségével 1849. április 25-én estére megépítették a rögtönzött talphidat.

A magyarok április 26-án kitörtek a Duna jobb partján lévő hídfőből, és ezzel kezdetét vette az első komáromi csata, amelyet Görgei és Kossuth is a szabadságharc legfontosabb csatájának nevezett. Hajnalban Knezić Károly a III. hadtest válogatott csapatainak (4000 fő) élén bevette a sáncokat, támadásba lendült ezzel egy időben az I. hadtest és a VIII. hadtest egy része is. Simunich minden ponton kénytelen volt visszavonulni, három dandárból álló hadtestét a teljes megsemmisülés fenyegette. Görgei reggel hatkor érkezett a csatatérre, újabb támadást rendelt el: ő maga a jobbszárnyat vezette az ácsi erdőben, Damjanich a középhadat irányította, Klapka a balszárnyon támadott. Simunich helyzete válságosra fordult, azonban ekkor beérkezett a fővárosból visszavonuló cs. kir. fősereg, és a csata irányítását Schlick vette át. Schlick visszaverte Klapkát, Damjanichot két tűz közé fogta, és a visszavonulásának iránya miatt Görgeinek sem hagyta, hogy a döntést kierőszakolja.

Klapka György portréja

Hiába érkezett a csatatérre a VII. hadtest lovassága, a helyzeten már nem tudott fordítani, már csak azért sem, mert a magyar tábori tüzérség lőszere elfogyott, néhány huszár a harcmezőn kergette vissza az ágyúgolyókat, hogy legyen mit visszalőni a feladóra. Görgei kora délután elrendelte a hajnalban elfoglalt sáncok közé való visszavonulást.

A Közlöny 1849. május 1-jei száma pedig ezen szavakkal tudósított a komáromi csatáról: „Damjanich és Klapka hadtestei a megszállva tartott Komárom felszabadítását ma végképp befejezték. A Duna jobb partján levő ütegeket rohammal bevették, és ez alkalommal hat 24 fontos ágyút és két tarackot elfogtak; továbbá 600 foglyot tettek, köztük a Deutschmeister gyalogságnak egész gránátososztálya tisztjeikkel együtt. A fősereg a Duna jobb partján áll, az osztrák sereg visszavonul, amennyire kivehető, Győr felé.”

1849. április 28-án Görgey Artúr hadügyminiszter helyettesítésére Debrecenbe készült, de Komáromban kocsija felborult és lába tört. Balesetét Kossuth országos csapásnak nevezte, kiválása a tábornoki kar egyensúlyát is felborította, Görgey híveinek és a függetlenség-pártiak tábora kettévált. Szegeden ápolták, még betegen lett az aradi vár főfelügyelője július 11-én. Kossuth a hadügyi tárcát is felajánlotta neki, őt akarta kijátszani Görgey ellen. Július 27-től az aradi vár parancsnoka volt. A világosi fegyverletétel után, augusztus 17-én Görgey felhívására Buturlin orosz tábornoknak adta át a várat, s az oroszok kiadták őt az osztrákoknak.

1849. október 5-én Aradon a császári hadbíróság halálra ítélte, ezt 6-án végrehajtották. A nemzet emlékezete úgy tartja, hogy egykori haragosa, Vécsey Károly gróf, amikor utolsóként lépett a bitó alá, kezet csókolt a közvetlenül előtte kivégezett holt bajtársának, a szerb parasztnak. Ezt a jelenetet azonban csak utókor romantikus fantáziája szülte.

A meg nem történt kézcsók

Az aradi vértanúk kivégzésének helye

Damjanichot titokban Csernovics Péter főispán birtokán temették el, mígnem 1974-ben földi maradványai az aradi tizenhárom emlékhelyére kerültek.

Dombormű az aradi Szabadság-szobor talapzatán

Damjanich szerb születése ellenére a magyar nemzeti törekvések és a radikális polgári reformok híve volt, támogatta a trónfosztást is. Győzelmeihez katonai tudása és személyes bátorsága is hozzájárult. A szabadságharc egyetlen tábornoka, akinek nevéhez csak győzelmek fűződnek, bár az ő csapatai vettek részt a legtöbb akcióban. Szigorú parancsnok volt, kemény kiképzést vezetett be, s eleinte, mivel katonáinak társadalmi helyzete nem érdekelte, sok ellenséget szerzett, főleg az egyetemista önkéntesek között. Lázongtak ellene, fel is jelentették - ebben származása és rossz magyar kiejtése is szerepet játszott. Később rajongtak érte a katonái, megosztotta velük a fáradalmakat és nélkülözéseket, súlyt helyezett az élelmezésre, sebesültjeit gondosan ápoltatta, egységeit kiváló harci közösséggé kovácsolta.

Pokornyi Gábor