A második világháború kitörését követően Komárom újra katonaváros lett. Északon az Öregvár, a Tiszti Pavilon, a Nádorvonal erődjei, délen pedig a huszárlaktanya a Monostori erőd és az árkásztábor szolgált a különféle alakulatok elhelyezéséül. Az 1941-es hadbalépéstől Komárom bevonulási központ lett, aminek köszönhetően a katonaság létszáma növekedett. A laktanyák megteltek, így a középületekben és gazdasági épületekben is elszállásolási helyeket kellett kialakítani.

A német előrenyomulást 1941 végén az addig csak hátráló szovjet hadsereg megállította. A németeket ez arra késztette, hogy a szövetségesektől fokozott katonai részvételt követeljen. A nyomásnak eleget téve a Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alá helyezett 207 ezer fős 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédség akkori lehetőségeihez mérten a legjobban felszerelt hadseregét küldte ki a keleti hadszintérre.  Érdekességként megemlítendő, hogy Jány Gusztáv édesanyja, Jány Vilma komáromi születésű volt.

Jány Gusztáv vezérezredes

A 6. komáromi gyalogdandárt eredetileg a II. székesfehérvári hadtest kötelékében állították fel, amely a 2. magyar hadsereghez tartozott. Az első mozgósításuk 1940. június 27-én volt, így részt vettek Észak-Erdély felszabadításában. Az oroszországi hadművelethez azonban a 2. hadsereget átszervezték, a komáromiak így átkerültek a III. hadtest kötelékébe. A 6. könnyűhadosztály alegységeiből a 22. és az 52. komáromi gyalogezredeket kell megemlíteni. A 22. gyalogezred 1 komáromi és 2 lévai sorozású zászlóaljjal rendelkezett. Az alakulat parancsnoka, a frontra történő kivonuláskor Gödry János ezredes volt, őt 1942. augusztusától Szabó László vezérőrnagy, majd dr. Temessy Béla ezredes követte. A tényleges doni harcok és a hazaszállítás idején Ginszkey Oszkár vezérőrnagy vezette az alakulatot. A 22. gyalogezredet kezdetben Haynal Alajos ezredes irányította, akit Farkas Zoltán ezredes váltott fel.

A csapatok kiszállítása 1942. áprilisában 3 lépcsőben valósult meg.A frontra érkező magyar csapatok szerencsésebb része 500, a szerencsétlenebbek mintegy 1000 kilométerrel előbb szálltak le a szerelvényükről, amit a hosszú gyalogmenet követett (a Magyar Királyi Honvédség zömét gyaloghadosztályok tették ki, ezek jelentős része ténylegesen gyalog érkezett). Egyes esetekben a partizánok által veszélyeztetett területeken, máskor a szovjet erőkkel harcolva kellett a Don folyóig eljutni. A III. hadtest kötelékébe tartozó 6. komáromi könnyűhadosztály az elsők között érkezett a frontra, és a már említett körülmények között szinte azonnal harcérintkezésbe került. Brjanszk városa környéki erdőkben voltak a legnagyobb harci eseményeik a partizánokkal szemben.

Egy partizánok által felrobbantott magyar vasúti szerelvény roncsai a brjanszki erdő térségében (Forrás: https://mnl.gov.hu/)

A csapatok kiérkezése és a Kurszk térségében történő összevonás után 1942. június végén megkezdik az előrenyomulás a Don irányába. A visszavonuló szovjetek által hátrahagyott Tyim városába a 22. komáromi gyalogezred vonul be. Július közepétől a csapatok elérik a Don vonalát és elkezdődik a védőkörletek, védelmi létesítmények kialakítása. A III. hadtest északon Voronyezs és Sztorozsevoje hídfőállások között foglal állást. A 22. komáromi gyalogezred a III. és a IV. hadosztályok sávhatárán állt. Szeptember 16. és január 12. között hadműveleti szünet következett, melynek a hídfőharcok mellett a logisztikai utánpótlás jelentette a legnagyobb nehézségét.

Január 12-én az urivi hídfőnél a szovjetek támadást indítottak, melynek következtében a 200 kilométer hosszan elterülő magyar hadsereget kettévágták.

A III. hadtest 22. gyalogezredét január 14-én éri el a támadás délről, ezért kénytelenek folyamatosan észak-nyugati irányba tolódni. 15-ére a III. hadtestet már teljesen elvágták a parancsnokságtól és az ellátóbázistól, ezért német irányítás alá került.

A III. hadtest megmaradt elemei január 25-ig folyamatos utódvédharcot folytattak. A 22. gyalogezred Ivanovka védelmét látta el, majd 26-án este megkezdte a visszavonulást folyamatos tüzérségi tűz alatt. A szovjet erők azonban elzárták és bekerítették őket. Ekkor a német vezetéstől Stomm Marcel altábornagy, a III. hadtest parancsnoka parancsot kapott az áttörésre. Az eddig a főerőktől elszakadt egységet bátran vezető Stomm a lehetetlennek tűnő áttörést megtagadta és a hadtestét feloszlatta, amivel ezrek életét mentette meg. Stomm ezt követően hadifogságba esett és 1951-ben ezen cselekedetéért halálbüntetést kapott, végül felmentették.

Stomm Marcel altábornagy

A 2. hadsereg 207 ezer katonájából 40 ezren meghaltak, 35 ezren megsebesültek és 60 ezren fogságba estek. A felszerelés és fegyverzet 80%-a szintén odaveszett. A visszavonulás az odaúthoz hasonlóan gyalogmenetben történt, részben ennek is köszönhető a nagy veszteség. A németeknek lehetősége volt a páncéloshadosztályaikkal feltörni a katlant, így segíteni a gyalogságot. Ebből is kitűnik, hogy a logisztika (amely a 2. magyar hadsereg Achilles-pontja volt) legalább olyan fontos tényező, mint a fegyverzet.

Ábrahám Tamás