Phileas Fogg, Verne képzeletének angol úriembere fogadásból, 80 nap alatt megkerülte a földet, s 16 évvel a regény megjelenése után Nellie Bly amerikai újságírónő, (akkoriban a New York World munkatársa, az oknyomozó újságírás úttörője) 72 nap alatt a valóságban is megtette az utat. A rivális Cosmopolitan (ami majd csak 1965-től lesz női magazin), maga is elindított egy versenytársat Elizabeth Bisland személyében. Bly maga visszautasította, hogy ő bárkivel is versenyben állna, de akaratán kívül így is ő lett az első földkerülő verseny egyik résztvevője és győztese.
Nellie Bly
A világ első szóló földkerülő versenyét tulajdonképpen az alkalom szülte: 1968-ban több vitorlázó is a megállás nélküli szóló földkerülésre készült, s a Sunday Times (akik a megelőző évben Francis Chichester egyetlen kikötéssel véghez vitt szóló földkerüléséből tekintélyes haszonra tettek szert) kitalálta, hogy versenyt hirdet, az évben zajló expedíciók között. Mivel arra esély sem volt, hogy közös rajthoz állítsa az útnak indulókat, ezért egy június 1-től október 31-ig tartó intervallumot határoztak meg, s külön díjat ígértek az elsőnek, illetve a legjobb időt hajózónak. A verseny publicitására senkinek nem lehetett panasza a Sunday Times-nál, bár valószínűleg nem erre számítottak.
1968-as Golden Globe Race logója
A legelsőként útnak induló John Ridgway egy postán felvett Sunday Times-ból tudta meg, hogy postát felvenni tiltott külső segítségnek számít, így diszkvalifikálta magát, s bár egy darabig még egykedvűen tovább hajózott, hamarosan visszafordult.
Chay Blyth – aki alig tudott vitorlázni, mikor elindult, de korábban Ridgway-el együtt átevezte az Atlanti-óceánt – az atlanti-óceán déli részén folyamatos technikai problémák miatt elfogadta egy teherhajó segítségét, így kiesett a versenyből, de egészen Dél-Afrikáig folytatta az útját, csak ott adta fel a hajójával folytatott harcot. Bill King (II. világháborús veterán tengerész, 58 évével a verseny korelnöke) és LoÏck Fougeron a déli óceánokkal való első találkozás után adták fel a versenyt: az előbbi „csak” veszélyesen megdőlt, az utóbbi főárbocát is elvesztette egy kemény viharban. Alex Carozzo egészségügyi problémák miatt adta fel. 1968 decemberére már csak 4 versenyző maradt.
Chay Blyth
A 43 éves Bernard Moitessier, aki „Joshua” nevű vitorlásán a verseny esélyesének számított, a Horn fok megkerülése után kiszállt a versenyből és egyszerűen továbbment, meg sem állt a csendes-óceáni szigetekig, egészen pontosan 1969. június 21-én végül Tahitin kötött ki. Ő az utat spirituális utazásnak szánta, s elkedvetlenítette, taszította felhajtás és a verseny anyagias jellege. Legendájához hozzátartozik, hogy miközben az angol sajtó éppen azt latolgatta hol jár az Atlanti-óceánon, ő egy csúzlival juttatta el a versenytől búcsúzó üzenetét egy teherhajóra Fokváros magasságában.
Bernard Moitessier
Donald Crowhurst 36 éves hobbivitorlázó, aki egy innovatív tervezésű, ám végül összecsapott háromtörzsű vitorláson („Teignmouth Electron” névre keresztelve) vágott neki az útnak, már a kezdet kezdetén komoly technikai gondokkal küszködött, ám nem akarta feladni, mivel anyagilag mindent a verseny teljesítésére tett fel. Egy idő után fals adatokat kezdett megadni, míg ő a déli atlanti vizeken hajózott – egy félreeső öbölben,
Donald Crowhurst
Brazíliában ki is kötött, hogy javításokat végezzen a hajóján -, úgy tervezte, hogy a visszaúton csatlakozik a többiekhez, s utolsóként befutva senki nem fogja vitatni, hogy ténylegesen végig ment-e a távon. Balszerencséjére, mikor ismét útnak indult volna, fals információi alapján komoly esélye volt a leggyorsabb földkerülő címre.
Nigel Tetley, aki szintén háromtörzsű vitorlással (a „Victress” nem versenyre készült, Tetley és felesége az út előtt a hajón lakott) szállt versenybe, a hírek hallatán végsőkig hajtotta megviselt hajóját, ami 1969. május 21-én 1100 tengeri mérföldre az angol partoktól szabályosan darabokra esett alatta. Crowhurst ezután teljesen kétségbe esett, s naplójába írta zavaros metafizikai eszmefuttatásait majd 1969. július 1. után végleg megszakadt vele a kapcsolat. Amikor 9 nap múlva rábukkantak hajójára, nem volt sehol, minden valószínűség szerint öngyilkos lett.
Nigel Tetley
Egyedül Robin Knox- Johnston, a 30 éves brit tengerész ért célba a „Suhaili” fedélzetén, 1969 április 22-én, így amellett, hogy ő lett az első, aki szólóban külső segítség és kikötés nélkül megkerülte a földet, végül a leggyorsabb hajónak járó díj is az övé lett. Az utóbbi 5000 fontos díjat teljes egészében Crowhurst családjának ajánlotta fel.
Robin Knox- Johnston
A verseny után egy ideig szünet következett, már ami a szóló földkerülő vitorlásversenyzést illeti.
Nigel Tetley 1000 font fájdalomdíjat kapott, s bár útja során ténylegesen körbeért, s így ő lett az első, aki háromtörzsű vitorlással egyedül megkerülte a földet, útját súlyos kudarcként élte meg, s rögtön neki is állt egy új hajónak, amit végül pénzhiány miatt nem tudott befejezni. 1972-ben 48 évesen egy bizarr balesetben elhunyt.
Chay Blyth 1971-ben „a rossz irányban” egyedül megállás nélkül megkerülte a földet. Érdekesség még, hogy Naomi James (a második részből neve ismerős lehet), tőle kölcsönözte hajóját a földkörüli útjához. Később amatőr hajósoknak szervezett szóló földkerülő vitorlásversenyt.
Akárcsak Robin Knox-Johnston, aki 1992-ben földkerülő gyorsasági rekordot állított fel, ami azóta jócskán megdőlt.
John Ridgway később körbe vitorlázta a földet, majd 2003-2004-ben egy ENSZ környezetvédelmi kampány keretében még egyszer.
LoÏck Fougeron és Alex Carozzo utóéletéről nem sokat tudunk, de Bill King, 1973-ban véghezvitt egy szóló földkerülést. Ő 2012-ben hunyt el.
Donald Crowhurst története sokakat megihletett, több játék- és dokumentumfilm, vagy egy tucat könyv, sőt színdarabok is feldolgozták utazását, sőt naplóját pszichiátriai esettanulmányként is vizsgálták.
Bernard Moitessier a modern tengeri csavargó legenda lett, aktív környezetvédőként harcolt a déltengeri atomkísérletek ellen, s 1994-ben rákban hunyt el 69 évesen. Egy Bretagne-i kommunában álló sírja szabályos zarándokhely.
A versenyt és annak szervezését övező botrány közel másfél évtizedes hiátust eredményezett. Majd csak az 1982-től induló BOC, majd az 1989-től megrendezett Vendeé Globe élesztette újjá a versenyszerű földkerülést. 2018-ban, a verseny 50. évfordulójára ismét kiírtak egy Golden Globe versenyt, aminek a legfőbb megkötése az volt, hogy csak 1988 előtti tervezésű vitorlással, műholdas navigáció nélkül – de modern biztonságtechnikai eszközökkel felszerelve – lehet nevezni.
Az indulók között ott volt Kopár István is, aki végül negyedik helyen végzett. A 18 indulóból végül öten fejezték be a versenyt.
A nosztalgikus verseny sikerén felbuzdulva a tavalyi évben ismét megrendezték, 2022. szeptember 4-én indult el a mezőny, s az előző verseny adataiból kiindulva, a győztes valamikor február-március környékén futhat be.
Ölveczky Balázs
