Guyon Richárd 1813. március 31-én született az angliai Bath városában francia hugenotta[1] eredetű főnemesi családban. Guyon kalandvágyó fiatalember lévén részt vett az 1830-as évek elején a portugáliai polgárháborúban, amelyet az ottani liberális és konzervatív erők vívtak. Ezt követően utazgatott, s a Habsburg Birodalom egyik kikötővárosában, Triesztben járva, megismerkedett néhány osztrák császári tiszttel, s úgy döntött, belép az osztrák császári-királyi hadseregbe.
Emléktábla Guyon Richárd szülőházán, Bath városában
1834-től a 2. huszárezred hadnagya, majd főhadnagya lett, 1838-ban elvette báró Splényi Ignác lovassági tábornok Mária nevű lányát. Splény Ignác a nemesi testőrség parancsnoka volt, Guyon a házasság után a segédtisztje lett és Magyarországon telepedett le. Apósa 1840-ben bekövetkezett halála után anyagi okokból főhadnagyként nyugdíjaztatta magát és Bars vármegyében gazdálkodni kezdett.
A szabadságharc kezdetekor a mozgó nemzetőrséghez csatlakozott, szeptember 15-én őrnagyi rangot kapott, és a 2. pest vármegyei önkéntes nemzetőrzászlóalj parancsnoka lett. Egysége élén részt vett a győztes pákozdi és a vesztes schwechati csatában, utóbbiban ő aratta az egyetlen magyar sikert.
Kossuth felfigyelt rá, s 1848 novemberének elején ezredesi rangban dandárparancsnokká nevezte ki. Görgei Artúr nem értett egyet Guyon önálló megbízatásával, innentől datálható a két keményfejű katona viszálykodása, amely később sok zavart okozott a honvédsereg felső vezetésében.
Guyon Richárd portréja
Guyon 1848 decemberében, immár a Görgei vezette feldunai hadtest alárendeltségében Nagyszombatnál magára hagyatva vette fel a küzdelmet a többszörös túlerőben lévő Simunich osztrák tábornokkal. A bekerítésből csak jelentős véráldozatok árán tudott kitörni, szorult helyzetéért ismét csak Görgeyt hibáztatta.
A főváros 1849. januári feladása után a hadvezetés úgy döntött, hogy a honvédsereget a Felső- és Közép-Tiszánál összpontosítja. Görgei a feldunai hadtesttel, amelyben Guyon immár hadosztály-parancsnokként szolgált, Vác és az északnyugati bányavárosok felé indult, hogy megakadályozza a támadást a kormány székhelye, Debrecen ellen. Guyon az utóvéd parancsnokaként a Selmeci-szoros birtoklásáért vívott harcok során többször is vereséget szenvedett a Csorich vezette üldözőktől.
A bekerítés rémétől fenyegetett Görgei végül arra kényszerült, hogy kiürítse a bányavárosokat, s úgy döntött, hogy észak felé, az ellenség által megszállt Branyiszkói-hágón áttörve közelíti meg Kassát. A támadás vezetését Guyonra bízta, keze alá szándékosan a gyengébb zászlóaljakat adta, hogy ezek győzelme erősítse a harci morált.
A 758 méter magasan vezető, meredek terepen megközelíthető Branyiszkói-hágó tizenhárom kanyarulatát és szorosait a védők barikádokkal tették valóságos erődítménnyé.
A branyiszkói áttörés ábrázolása egy 19. századi festményen
„Az ördög vigyen el, ha át nem megyek rajta” – így fakadt ki az „ánglius oroszlán”, amikor négyezer honvédjével megindult a szorosokkal és kanyarokkal tarkított hegyi úton, de magabiztosságáról árulkodott, hogy bízott újoncaiban, s már előre megírta a győzelmi jelentést, amelyben a veszteségi és az időpont rovatot hagyta csak kitöltetlenül. Franz Deym vezérőrnagy kétezer katonája őrizte a hágót, úttorlaszokat és barikádokat emeltek, de erejüket felaprózták, mert a bekerítéstől tartva a mellékutakat és ösvényeket is lezárták.
A szegedi 33. „ködmönös” honvédzászlóaljat Guyon biztatta rohamra sajátos beszédével: „Vorwärts dupla lénung, rückwärts kartács schiessen.” (Ha előre mentek, dupla zsoldot kaptok, de ha meghátráltok, belétek kartácsoltatok). A roham megtorpant, mire a honvédekre kartácseső zúdult, aztán Guyon állt a rohamoszlop élére, akit Erdősi Imre piarista szerzetes is támogatott. A 33-asok helytállásukért később Görgeitől kaptak zászlószalagot, amelyen a „Branyiszko. Februárius 5kén 1849” felirat szerepelt. A tábori lelkész egy újonc zászlóalj tót legényeit lelkesítette anyanyelvükön, miközben a kezében lévő feszületet dobálta előre a hóba: „Ugyan már, fiaim! Otthagynátok az Úristent ezeknek a pogányoknak?”
Guyon Richárd roham vezénylése közben
A derék „tót atyafiak” így rohamoztak, de a sikerben a jászkun legénységű 12. Nádor-huszárezred két százada is osztozott. Mivel a havas-jeges, meredek úton értelmetlennek látszott a huszárroham, báró Üchtritz Emil őrnagy maga mellé vette osztálytrombitását, és egy ösvényen gyalogolt a hágó felé. A trombitás többször elfújta a „vadászriadót”, mire a császáraik azt hitték, nagyobb ellenséges erők vannak a hátukban, ezért Deym csapatai komolyabb harc nélkül Eperjesre hátráltak. A győzelem Guyon számára a tábornoki előléptetést és a magyar katonai érdemjel 2. osztályát eredményezte.
A szabadságharc egyik ragyogó katonai sikere után lehetségessé vált a magyar seregek egyesülése, megindulhatott a győzedelmes tavaszi hadjárat.
Amikor 1849. március 3-án, a kápolnai csatavesztés után a tiszafüredi táborban zendülés tört ki a fővezér Dembinszky ellen, Guyon egyedüliként állt a lengyel tábornok mellé. Ezzel persze kihívta Görgei haragját, aki immár fővezérként négy nappal később feloszlatta Guyon hadosztályát.
Ekkorra kezelhetetlenné vált Görgey és Guyon ellentéte, és Görgey a hadsereg átszervezésekor március 7-én feloszlatta Guyon hadosztályát és a többi hadosztály feltöltésére fordította. Kossuth Lajos azonban nem értett egyet a „branyiszkói győztes” mellőzésével, ezért március 15-én Guyon Richárdot vezérőrnaggyá és a komáromi vár parancsnokává nevezte ki.
Guyonnak további vigaszul szolgálhatott az, hogy március 9-én kitüntették a frissen alapított Magyar Katonai Érdemrend II. osztályával a nagyszombati vesztes és a branyiszkói győztes ütközetben tanúsított vitézségéért. Kossuth március 9-én bejelentette a képviselőházban, hogy a kormány jónak látta „a nemzetnek egyik fő kincsét, Komárom városát [Guyon] hűségére bízni”.
Guyon új beosztását a Komáromból érkező aggasztó hírek magyarázták. Az erőd februárban kinevezett kormánybiztosa, Puky Miklós egymás után küldte jelentéseit Debrecenbe a várparancsnokság vezető tisztjeinek alkalmatlanságáról, erélytelenségéről, az erőd védelmét gyengítő belső viszályokról. Miután Komárom az ország legjobb és legfontosabb erődítménye, egyben a megindítandó támadó hadművelet célpontja is volt, mindenáron biztosítani kellett. Guyonról és Lenkeyről egyaránt ismert volt, hogy teljes mértékben elkötelezték magukat a magyar ügy iránt, így kinevezésük a válságosnak tűnő komáromi helyzet megoldását hozhatta.
Csakhogy ehhez Guyonnak és Lenkeynek be kellett jutnia az erődbe. Ez egyáltalán nem volt egyszerű feladat, részint a több száz kilométeres távolság, részint az útközben található, illetve a Komáromot körülzáró császári-királyi csapatok miatt.
Március 15-én Kossuth sürgette Guyont, hogy mielőbb induljon útnak, de előtte jelentkezzen nála. Március 18-án, Cibakházán Guyon meg is jelent Kossuthnál, s kérte, hogy mivel Lenkey rangban idősebb nála, Kossuth intézze el valahogy ezt a „bajt”. Ez csak egyet jelenthetett: Guyon vezérőrnagyi kinevezését. Kossuth tehát tíz nappal visszadatálva, március 8-i dátummal saját kezűleg kiállította a tábornoki diplomát, majd – tekintettel Lenkey érdemeire – március 15-i dátummal Lenkey kineveztetését is megírta.
Az újdonsült tábornok tehát elindult, de sehogy sem tudott átjutni a császári-királyi vonalakon, pedig állítólag különféle álruhákkal is próbálkozott, például házaló zsidó kereskedőnek öltözött. Végül a támadó magyar fősereghez csatlakozva igyekezett elérni célját. S ha már ott volt, április 19-én a nagysallói ütközetben személyesen állt a magyar I. hadtest egyik dandárjának élére, s verte vissza egy császári királyi dandár támadását. Közvetlenül az ütközet után, április 20-án maga mellé vett egy század huszárt, s miután szétugrasztotta a Zsitva folyónál állomásozó császári-királyi előőrsöket, aznap délután 5 órakor megérkezett a várba. Itt mindjárt hatásköri vitája támadt az előtte tíz nappal megérkezett Lenkeyvel, aki ideiglenesen a várparancsnokság ügyeit vitte.
Az I. komáromi csata 1849. április 26-án (Than Mór festménye)
Kettejük ellentéte nem csitult, aminek következtében Lenkey végül májusban lemondott a várőrség parancsnokságáról. Guyon április 26-án néhány komáromi zászlóalj élén részt vett a Duna jobb partján vívott csatában.
Nagy eréllyel kezdte meg az erőd megerősítését, de az időközben a fővezéri, majd a hadügyminiszteri posztot is átvevő Görgeivel nem javult a viszonya. Görgei utóbb emlékiratában Guyont tette felelőssé azért, hogy Komárom alól nem érkeztek meg időben Buda alá a vár ostromára rendelt ostromágyúk, ám ez a vád alaptalan volt; Guyon az első kérésre útnak indította a nehézlövegeket. Ugyanakkor bepanaszolta Kossuthnál Görgeit, mondván, hogy az megfosztotta őt minden nehézlövegétől és lőszerétől.
Mivel azonban nemcsak Görgeivel, hanem a komáromi katonai és polgári vezetéssel is ellentétbe került, Görgei május 28-án felmentette tisztségéből. A sértett Guyon elbocsátását kérte a szolgálatból, de Kossuth rábeszélésére a déli hadseregben, a bácskai hadtest parancsnokaként szolgált tovább.
Július 14-én Kishegyesnél megverte Jellasicsot, de a titeli fennsík elleni támadása kudarcba fulladt. Az augusztus 9-i vesztes temesvári csatában Bem sebesülése után rövid időre ő volt az összevont magyar haderők főparancsnoka. A demoralizált sereget nem sikerült újraszerveznie, augusztus 18-án emigrált. Augusztus 22-én lépték át Havasalföld határát, s 26-án Turnu Severinben csatlakoztak az ott lévő magyar emigráns katonai táborhoz.
Október 28-án Kossuth Vidinben altábornaggyá léptette elő Guyont. Az osztrákok és az oroszok ekkortájt határozottan követelték a magyar és lengyel emigránsok kiszolgáltatását. Ezt Abdul Medzsid szultán és kormánya elutasította, de beleegyeztek abba, hogy a „legveszélyesebb” emigránsokat Kütahyába internálják. Miután Guyon angol állampolgár volt, ő szabadon Isztambulba távozhatott, ahol egy ideig Kossuth félhivatalos diplomáciai képviselője volt.
Rövidesen áttért az iszlám hitre, és Hursid pasa néven tábornok lett a török hadseregben. 1850 és 1853 között Damaszkuszban szolgált. 1853. október 1-jén a krími háborúban Kars várába rendelték, majd az anatóliai hadsereg vezérkari főnöke (reisz pasa) volt. Nevéhez fűződik Erzurum megerősítése, s egy darabig Kars védelme.
Guyon Richárd sírja
Guyon nehezen viselte Zarif Musztafa pasa fővezér korrupt üzelmeit, amiről levelet is fogalmazott. Ez azonban Zarif kezébe került, aki azt Riza pasához, a hadügyminiszterhez, saját nevelőapjához küldte tovább. Így aztán Zarif és Riza igyekeztek eltávolítani Guyont a hadszíntérről. A Zarif hibájából bekövetkezett 1854. augusztus 6-i kürekderei csatavesztésért Guyont okolták; le is váltották posztjáról, és Isztambulba rendelték vizsgálatra. Itt altábornaggyá nevezték ki.
A vizsgálat idején egy angol kereskedővel mosóüzemet nyitott a Krímben harcoló katonák ruhájának tisztítására, a vállalkozás a békekötéssel megbukott. A szultán kívánságára minden pénteken részt vett az uralkodót kísérő díszmenetben. 1856. október 11-én heves fájdalmak közepette halálozott el. A kortársak mérgezésre gyanakodtak. Az üsküdári angol temetőben (Haydarpaşa Mezarlığı), ahol a krími háború angol áldozatainak sírjai találhatók, helyezték örök nyugalomra.
A sírfelirat magyar szövege így szól: „Itt nyugszik Guyon Richard gróf török fő-tábornok, Frankhon ivadéka, Angolhon szülöttje, Magyarhon vitéze”.
Pokornyi Gábor
[1] Francia református
