A tengeralattjáró történetének következő fontos alakjához vissza kell térnünk Európába. 1850-ben a porosz-dán háborúban a tüzérségnél szolgáló Wilhelm Bauer elég pénzt és segítséget kapott (többek között az akkor még Ernst Werner Siemens nevet viselő német mérnök feltaláló közbenjárására), hogy megvalósíthassa tengeralattjáró tervét, a „Brandtaucher-t”. Mivel azonban a hadsereg bizalmatlan volt Bauer terveivel szemben, ezért utasították, hogy tervezze át a hajóját a költségek csökkentése végett.

Wilhelm Bauer

A „Brandtaucher” (Tűzbúvár - ami a hajó koncepciójára, a víz alá merülő gyújtóhajóra utal), technikailag semmi újat nem hozott, sőt a „Nautilus”-al összehasonlítva ránézésre kifejezetten kezdetleges szerkezetnek tűnik. Háromfős személyzetéből ketten hajtották kézzel és taposással az egyetlen hajócsavart, míg a kisméretű torony mögött ülő harmadik irányította a hajót és kezelte a fegyverzetet.  Az egyetlen aknát a parancsnoknak kézzel (!)kellett a célhajóhoz erősítenie, erre a célra a hajótestből kinyúló gumikesztyű szolgált.  Az áttervezés egyik eredménye az lett, hogy az addigi elkülönített ballaszttartály helyett, magát a hajótestet árasztották el részben, ami rendkívül instabillá tette a búvárhajót.

A Brandtaucher belső elrendezése

Az első merülésre 1850 decemberében került sor. A hadsereg nyomására, 1851 február elsején egy nyilvános bemutatóra is sor került, ahol 9 méter mélységben a hajó kezdett megdőlt és lesüllyedt a Kieli-öböl fenekére. A hajótest nem bírta a nyomást és több helyen is víz kezdett beáramlani, s a borulásnál a hajtószerkezet is megsérült. Végül több órás várakozás után a hajótest belsejében akkora lett a nyomás, hogy ki tudták nyitni a tornyon lévő búvónyílást és a felszínre tudtak úszni. A sikertelen kísérlet után –bár ebben a költségcsökkentés végett végzett átalakítások komoly szerepet játszottak -, a porosz hadsereg nem finanszírozta tovább Bauer kísérleteit.  1887-ben a hajót kiemelték és ma a Német Fegyveres Erők Múzeumában látható Drezdában.

A Brandtaucher ma

A mérnök ezek után tovább lobbizott több nagyhatalomnál – köztük a Habsburgoknál is -, míg végül 1855-ben orosz arisztokraták vették pártfogásukba s még az évben elkészült a „Seeteufel” (Tengeri ördög) nevű hajóval. A hajó szerkezetéről úgyszólván semmit sem tudunk, pusztán annyit, hogy mintegy kétszer olyan hosszú volt, mint elődje és Bauer – tanulva előző hajójának szerencsétlenségéből – egy légzsilipet is tervezett, amin keresztül búvárok (vagy vészhelyzet esetén maga a személyzet) a víz alatt is elhagyhatták a hajót. A kísérleti tengeralattjáróval 133(!) sikeres merülést végeztek, mígnem a 134. kísérletnél a Tengeri besüppedt a tengerfenék homokjába. A ballaszttartályokból sikerült kipumpálni annyi vizet, hogy a hajó búvónyílása a felszín fölé került, így a legénység megmenekült, de a hajó odalett. Bauer elhagyta Oroszországot, s felhagyott a tengeralattjáró-kísérletekkel. 1863-ban még sikerrel levezényelte egy a Boden-tavon elsüllyedt hajó kiemelését felfújható ballonok segítségével, de ambiciózus terveihez nem talált támogatókat. Wilhelm Bauer 1875-ben hunyt el 52 éves korában.

Bauer munkássága ismert volt a korszak többi tengeralattjáróval foglalkozó feltalálója előtt, s ő volt az első, aki légzsilipet használt hajóján, mégis a „Brandtaucher” történeti jelentőségét leginkább az adja, hogy ez a legöregebb meglévő tengeralattjáró.

Ölveczky Balázs