IV. Kázmér lengyel király és Habsburg Erzsébet magyar hercegnő elsőszülött fiaként 1456. március 1-jén született Krakkóban. Albert magyar király és Luxemburgi Erzsébet unokája és Zsigmond magyar király dédunokája, II. Lajos apja. Anyja jogán tartott igényt a magyar és a cseh trónra, aki aktívan támogatta mindkét trónigényét.
II.Ulászló ábrázolása a prágai Szent Vitus-székesegyházban (1509)
1469-ben III. Frigyes német-római császár biztatására fellépett Podjebrád György cseh király ellen, de ezt követően tétlenül figyelte Mátyás magyar király és Podjebrád küzdelmét, noha Podjebrád a béke biztosítása érdekében őt jelölte ki utódául. 1471 márciusában a Mátyással történő alkudozások ideje alatt Podjebrád meghalt, és a cseh főnemesek Kuttenbergben május 27-én Ulászlót cseh királlyá választották. Augusztusban a koronázásra is sor került, ám akkor Ulászlónak többek között a Mátyás elleni fegyveres fellépést is meg kellett ígérnie. A fiatal király három évig húzta-halasztotta a hadjáratot, és csak 1474-ben szánta rá magát, hogy Csehországból kiszorítsa Mátyás csapatait. Döntésében bizonyára nagy szerepet játszott apja, IV. Kázmér lengyel király beígért fegyveres segítsége. 1474-ben a közös sereg azonban Boroszlónál súlyos vereséget szenvedett, s Mátyás csapatai Csehországban maradtak. 1477-ben III. Frigyes császár neki ajándékozta a cseh hűbért, s rá két évre, 1479-ben Mátyással is sikerült megkötnie az ún. olmützi békét: megegyeztek, hogy mind a ketten viselhetik a cseh királyi címet. 1487-ben a pápa is elismerte Ulászlót cseh királynak, de az országot Mátyás csapatai miatt nem tudta egyesíteni. Ténylegesen Ulászló Csehországot birtokolta, míg Mátyás Sziléziát és Morvaországot.
II. Ulászló cseh és magyar király (João do Cró festménye)
Mátyás halála után, 1490-ben a magyar főnemesek nagy része Ulászlót kívánta látni a magyar trónon Mátyás fia, Corvin János herceg és a Habsburgok helyett. Ennek oka a várható cseh-lengyel szövetség mellett elsősorban Ulászló tartós békére tett ígérete volt. Kortársai szerény képességűnek tartották, amit a rendszeres „ökör” jelző igencsak nyomatékosított. Az utókor ragasztotta rá a „Dobzse” (lengyelül „Jól van!”) gúnynevet is, mivel elterjedt róla, hogy a kegyencei bármit kérhettek tőle, ő azt válaszolta: dobzse. Ez valójában nem volt így, Ulászló valóban az általa kiválasztott előkelők segítségével kormányzott, de a végső szót mindig ő mondta ki. A trónra lépése után megígérte, hogy elveszi Mátyás király köztudottan meddő özvegyét, Aragóniai Beatrixot, mivel 1490-ben a királyné jövedelmeinek a segítségével tudta megszerezni a trónját. (A házasságot Bakócz Tamás tudatosan hibásan kötötte meg, így tanúsítani tudta az érvénytelenségét. Ezt 1500-ban kijelentette a pápa).
Beatrix képmása (A Regiomontanus kódex lapján, Osztrák Nemzeti Könyvtár, Bécs)
Ulászló ígéretet tett Mátyás rendelkezéseinek az eltörlésére, többek között lemondott az éves hadiadó többszöri beszedéséről; vissza kellett helyeznie a nemeseket az ősi jogaikba, valamint el kellett fogadnia, hogy a fontosabb ügyekben a királyi tanácsnak van fenntartva a döntés joga. Ennek ellenére, amikor Ulászlónak szüksége volt rá, ígéretével ellentétben, Mátyáshoz hasonlóan, ő is többször kivetette az éves hadiadót.
II. Ulászló Budán rendezte be udvarát, ahol Beatrix, akit a király már a titokban, szándékos formai hibával megkötött házassági ceremónia után elhagyott, nemkívánatos személynek számított. Ulászló az országot a kor európai szokásainak megfelelően, a királyi tanáccsal közösen kormányozta, ám a tanács tagjait az uralkodó jelölte ki. Mátyás korában kezdődött meg, hogy tehetséges, de szegény emberek egészen magas hivatalig tudtak emelkedni. Ulászlónak uralkodása egészében egyensúlyoznia kellett a különböző főúri csoportosulások között. A legnagyobb birtokos Szapolyaiakkal kiegyezett, Corvin Jánossal megbékélt, Újlaki Lőrincet pedig harcban győzte le 1494-95 között.
Az utókor szerint II. Ulászló uralkodásának legfőbb jellemvonása a gyenge királyi hatalom volt. A központi kormányzat szétesett, Mátyás reformjainak nagy része megsemmisült, pénz híján szélnek eresztették a „fekete sereget”, melynek a Délvidéket pusztító maradékát Kinizsi Pál szétverte. A marxista történetírás szerint általánossá vált a bárók és a köznemesek közötti küzdelem, de rosszabbodott a parasztság és a korábban fejlődésnek indult mezővárosok helyzete a rájuk erőszakolt jobbágyi kilenced miatt (nem véletlen, hogy az 1514-es parasztfelkelés bázisát a mezővárosban élők alkották). A világgazdasági viszonyok alakulása sem kedvezett térségünknek, mivel az Anjouk korában meginduló fejlődés – aminek alapja a magyar arany és a cseh ezüst volt – a földrajzi felfedezések eredményei miatt a 15. század végén megtört, így Közép-Európa elvesztette gazdasági jelentőségét. A köznemesség védekezni próbált a király (valójában annak kapzsi tanácsadói, például Brandenburgi György) törvénytelen intézkedései ellen.
Dózsa-féle parasztlázadás ábrázolása egy 16. századi augsburgi fametszet nyomán
Ez az 1504. évi I. törvénycikkben öltött testet, amely cikk kimondja, hogy a királyi parancsnak (különösen adóügyben) törvénytelenül engedelmeskedő alispánt a legközelebbi megyegyűlésen le kell váltani, és ha nem váltanák le, az egész megye nemessége megszűnik nemesnek lenni és birtokát veszti. A fokozódó problémákat – melyeknek oka a politikai, társadalmi és gazdasági rendszer működési zavara volt – jelezte az 1514-es Dózsa-féle parasztfelkelés is.
1492 júniusában meghalt Ulászló apja, IV. Kázmér lengyel király. Jog szerinti örököse Ulászló lett volna, ám ő öccse, János Albert javára lemondott a lengyel trónról, és ezzel a Jagelló-dinasztia cseh-magyar és lengyel ágra szakadt. A két testvér eleinte szövetséges volt, mely szövetség a Habsburgok ellen irányult. Idővel azonban nyilvánvalóvá lett, hogy a két ország közös érdekeinél – elsősorban a török fenyegetés miatt – erősebb a Habsburgokkal való megegyezés érdeke.
Foix-i Anna magyar királyné ábrázolása a Szent-Vitus székesegyházban
1506-ban megújították az 1491-es szerződést, amit kiegészítettek azzal, hogy az időközben újra megnősült (1502-ben feleségül vette Foix-i Annát, Candale grófnőjét, XII. Lajos francia király rokonát) Ulászló leánya, Anna férjhez megy Miksa német-római császár egyik unokájához, míg a király születendő fia (a későbbi II. Lajos) majdan egy Habsburg főhercegnőt kap feleségül. A Habsburg–Jagelló házassági szerződést 1515-ben Bécsben megújították, s meglétét a térségben erősödő Habsburg-befolyás eredményeként lehet értékelni, hiszen Zsigmond lengyel király – aki szintén Ulászló öccse volt – is elismerte a Habsburgok jogait, cserébe Miksa többé nem támogatta ellenségeit, a Német Lovagrendet és a Moszkvai Nagyfejedelemséget.
A magyar rendek viszont nem akartak Habsburgot a magyar trónon, s a maguk jogának tartották a szabad királyválasztást (1498-as, 1505-ös törvény). 1505-ben még azt is kinyilvánították, hogy Ulászló fiának halála után nemzeti királyt választanak. A királynak 1506. július 1-jén született meg örököse, a későbbi II. Lajos, azonban örömét beárnyékolta, hogy Anna királyné néhány héttel később, a szülést követő gyermekágyi lázban meghalt. Ulászlót olyannyira megviselte felesége halála, hogy letargikus állapotba került, melyben élete végéig szenvedett. Még 1504-ben szélütés érte, így még kevésbé volt képes beleszólni az ország kormányozásába. Helyette Szapolyai János, Bakócz Tamás esztergomi érsek, Perényi Imre nádor és Szathmári György kancellár kormányzott.
Komáromhoz fűződő kapcsolata többrétű: már 1492-ben megerősíti Komárom Zsigmond, Mária, Mátyás és V. László által adott kiváltságait. 1495. július 8-án Tatán, illetve Komáromban is megfordult vadászat céljából.
Erzsébet-sziget ábrázolása
1510-ben II. Ulászló Tatára hívta össze az országgyűlést, azonban a pestis terjedése miatt augusztus 14-én Komáromba tették át a gyűlésezést, mely a dunai szigeten folyt a hónap végéig és számos külföldi követ is részt vett rajta a magyar főurak mellett. Maga az uralkodó az Erzsébet-szigeten lakott. Az itteni tartózkodása Ulászlónak azonban nem tartott sokáig, mert már augusztus 30-án Nyitrára távozott, az országgyűlés pedig szétoszlott ezt követően
1513-ban meghagyja Podmaniczky István nyitrai püspöknek, miszerint vámosainak, adószedőinek és egyéb tisztjeinek parancsolja meg, hogy Komárom kiváltságos lakosait vámokkal és egyéb adókkal ne terheljék.
II. Ulászló 60. születésnapja után két héttel, 1516. március 13-án halt meg Budán. Temetésére hat nappal később, március 19-én került sor Székesfehérvárott. Fiát, az ekkor tízéves Lajos herceget még 1508-ban magyar, 1509-ben cseh királlyá koronáztatta, hogy biztosítsa számára mindkét ország koronáját. Halálos ágyán, 1516. március 12-én a maga elé hívatott országnagyok jelenlétében Bakócz Tamás esztergomi érseket, Bornemissza János budai várnagyot és Hohenzollern György brandenburgi őrgrófot (Ulászló első feleségének, Brandenburgi Borbálának az unokaöccsét) nevezte ki kiskorú fia gyámjaivá.
II. Lajos (Tiziano festménye)
A mai történészek egy része nem látja olyan negatívan II. Ulászló szerepét. Sőt van, aki úgy véli, hogy Dobzse László politikáját a béke és igazságosság jellemezte. Nagyszabású törvényhozói munkája eredményeképpen II. Ulászló alatt megszületett az addigi legnagyobb magyar törvénykönyv, és az újabb kutatások szerint a Jagellók korában jelentős gazdasági fejlődésre kerülhetett sor. Ami a kultúrát illeti: gyorsan terjedt az írásbeliség, a magyar nyelvű irodalom pedig kifejezetten virágzásnak indult.
Neumann Tibor történész szerint az Ulászlóról a közvéleményben élő kép karikaturisztikus jellegű és távol áll a valóságtól. A pénzügyi problémák, a királyi hatalom megosztása a királyi tanáccsal valójában a késő középkori európai államok általános működésének velejárói voltak. A Dózsa György-féle parasztfölkelés súlyos árnyékot vet az uralmára, a Jagelló-Habsburg szövetség megkötése viszont reális szövetségkeresés volt, a folyamatos török fenyegetést figyelembe véve. A közös cseh-magyar királyság és a lengyel uralkodóval való rokonság olyan szövetségi hátteret biztosított a királynak, hogy egyetlen európai állam sem támadt Magyarországra.
A Habsburgokhoz való közeledés sem árulás volt. A szerződés megfelelt az ország érdekeinek, hiszen csak egy nagyobb európai szövetség szállhatott szembe az Oszmán Birodalommal. Hogy az összefogás végül nem jött létre, nem Ulászló hibája volt, az ország déli határainak megtartása pedig valószínűleg Mátyásnak sem sikerült volna.
Lacikonyha
Végezetül említsük még meg, hogy a néphagyomány Ulászló nevéhez kapcsolja a „lacikonyha” elnevezést, pedig annak már jóval régebbi hagyománya van. Az elszegényedett udvar viszonyait illusztrálná az a legenda, miszerint a királyi éléskamra kiürültével a király kénytelen volt a pórnéphez fordulni ennivalóért. A királyt kiszolgáló korabeli „gyorsétkezdét” nevezték gúnyosan Ulászló, azaz „Laci konyhájának”. A valóság ezzel szemben egészen más, hiszen Ulászló udvartartása mindvégig gazdag és fényes volt, soha nem szorult rá semmilyen külső segítségre, mivel az uralkodó bevételei lehetővé tették a fényűző királyi udvar fenntartását.
Pokornyi Gábor
