2015-ben Brigetio polgárvárosában, Komárom/Szőny-Vásártér lelőhelyen egy kisméretű Amor szobor töredéke került elő egy 3. századra keltezhető tetőomladék maradványai között.

 Amor szobrocska Brigetio polgárvárosából

A szobor tömör öntéssel készült, felületét zöld foltos világosbarna patina borítja. Magassága mindösszesen 78 mm. A zömök férfialak mezítelen, lábszárai és bal alkarja hiányzik.  Teste dinamikus kontraposztót mutat: a törzs balra csavarodik, ennek megfelelően a jobb váll felfelé és előre, a bal lefelé és hátra mozdul. Testsúlyát a bal lábára helyezte, jobb lábát pedig hátrahajlítva, felemelve tartotta. Izmai kevésbé kidolgozottak, a hasizmota mellizmok és a befúrt köldök között egy függőleges vonal jelöli. A jobb kéz előre és felfelé nyúlik, amibe eredetileg fáklyát helyeztek, bal karját lefelé, könyökben kissé előre hajlítva tartotta. Hátán két szárny képe bontakozik ki, a szárnyak tollazatát bevésett vonalakkal jelölték.

A fej jobbra, felfelé fordul, arca pufók, szája egyenes, orra vékony és hegyes, szemei mandulaformájúak, nagyok. A férfialak a fejtetőn hajcsomót visel, ami az ábrázolás azonosítását egyértelművé teszi, hiszen ez az egyik legjellegzetesebb attribútuma Amornak. Hajtincsei részletesen kidolgozottak, kétoldalt függőlegesen, csigás lokniban hullanak le.

Amor szobrocska Brigetio polgárvárosából

 Amor alakja nagyon kedvelt a görög-római művészetben, ikonográfiája igen változatos. Leggyakrabban szárnyas, lépő vagy repülő, egyik lábát hátra emelő, felemeltkezében fáklyát tartó alakként ábrázolják.Ennek az ábrázolástípusnak az eredete a hellénisztikus korra nyúlikvissza. A késő hellénisztikus korban készült nagyobb méretű, jó minőségű bronzszobrokat minden bizonnyal lámpatartóként használták. Ezzel szemben a római korban gyártott Amor kisszobrok a larariumokban, a háziszentélyekben párosával, egymással szembe fordítva álltak.

Dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella

A bejegyzés a múzeumunk által kiadott, Bartus Dávid: Bronzistenek. Római kori figurális bronzplasztika Brigetióban (Komárom, 2015) című monográfia alapján készült.

1820. október 20-án született Széphalmon, a híres nyelvújító és irodalomszervező Kazinczy Ferenc legkisebb fiaként. Nagyapja emlékére kapta a Lajos nevet. Okos és eleven gyermek volt, apja egyik kedvence. A szülők a romló anyagi körülményeik ellenére igyekeztek iskoláztatni gyermekeiket: édesanyja, Török Sophie is tanítgatta Lalót - így becézték Lajost gyermekkorában -, aki később apjához és bátyjaihoz hasonlóan a sárospataki kollégiumba került. 11 éves volt, amikor édesapja elhunyt kolerajárványban.

A családfő halála, majd széphalmi birtokuk elvesztése után már csak baráti, rokoni pártfogóikra számíthattak. Így került el Lajos a Bécstől 30 km-re fekvő Tulln városka utásziskolájába 1835-ben gróf Teleki József, a Magyar Tudós Társaság első elnöke támogatásával. Lajos fennmaradt leveleiből kiderül, hogy serdülőéveiben is nagyon ragaszkodott édesanyjához, folyamatosan írt neki az iskolában történtekről, anyagi helyzetéről és a várva várt társasági eseményekről is.

Jó eredményekkel fejezte be tanulmányait 1839-ben, majd hadapródként lépett a császári hadsereg 9. (Miklós) huszárezredbe, melynek állomáshelye két éven át Prága közelében, Pardubice városában volt, ahol 1840-ben tiszti rangra emelkedett. Társai szerettek vele időt tölteni, vidámnak és talpraesettnek, szorgalmasnak jellemezték, aki szeret a társaság középpontjába kerülni. Céltalan, bohém, társaságkedvelő fiatal férfiként sokat járt bálokba, ezért viszont állandó pénzhiánnyal, adóssággal küszködött.

Szeretett édesanyját 1842 februárjában vesztette el, Kazinczy ekkor már Bécsben élt, itt ismerkedett meg későbbi hadtestparancsnokával, Klapka Györggyel.

1846/47-ben, főhadnagyi kinevezése után nem sokkal kilépett a szolgálatból valószínűleg egy nagy szerelem miatt, amely érdekében még jobban eladósította magát. Kazinczy Lajos ezután egyik nővére családjához költözött.

Hazajövetele után Zemplén vármegye tiszteletbeli szolgabírájává nevezték ki.

Amikor márciusban kitört az 1848-as forradalom, jelentkezett honvédtisztnek, ahol tehetsége folytán folyamatosan haladt fölfelé a ranglétrán.

A pákozdi csata. Johann Rauh litográfiája

Augusztus végéig részt vett a délvidéki harcokban, majd főhadnagyi, később századosi rangban Ivánka Imre váci nemzetőr táborának segédtisztje lett. Részt vett a pákozdi és a schwechati csatában, alezredesi rangban hadosztályparancsnok lett, valamint közreműködött a magyar utászzászlóalj megszervezésében is.

A téli hadjárat előtt részt vett a győri és a főváros előtti erődítések építésében. Buda feladása után Perczel Mór hadtestébe osztották be és január 11-étől alezredesi rangban a Császári és Királyi 1. V. Ferdinánd Huszárezred parancsnokává nevezték ki. Egységével harcolt a szolnoki és a ceglédi ütközetekben. A tavaszi hadjáratban Klapka György hadtestében volt dandárparancsnok.

Az április 19-ei nagysallói ütközet után helytállásáért megkapta a Magyar Katonai Érdemrend III. osztályát, majd április 30-ától hadosztályparancsnoki beosztást kapott.

Május végétől ezredesként a komáromi várőrség mozgóvá szervezett részének parancsnoka volt a Csallóközben, majd megbízták egy tartalék hadosztály szervezésével.

A nagysallói csata. Than Mór festménye

1849 augusztusában Görgeyvel kellett volna csapataikat egyesíteniük, de az oroszok ebben megakadályozták őket. Így Erdélybe szorult, a világosi fegyverletétel hírére az erdélyi hadsereg maradék csatlakozó egységeivel, végül Zsibónál tette le a fegyvert az orosz tábornok csapatai előtt augusztus 25-én. Az oroszok átadták őket a császári csapatoknak, így Lajos az aradi haditörvényszék elé került.

Később tette le a fegyvert, pere is később kezdődött. Eleinte önérzetesen, talán túl büszkén válaszolt a hadbíróság kérdéseire, s a tizenhárom kivégzésének napján szembesült azzal, hogy az élete forog kockán. Védekezni próbált, de nem akart kibújni az ítélet alól. A Carl Ernst törzshadbíró által vezetett bíróság úgy vélte, hogy a Kazinczy mellett szóló tények – nem volt tábornok, csak egy napig volt hadtestparancsnok és előnyös harcászati helyzetben tette le a fegyvert – csak kegyelmi úton vehetők figyelembe, ezért teljes vagyonelkobzásra és golyó általi halálra ítélte.

Mellszobra a széphalmi emlékparkban

Az ítéletet Haynau jóváhagyta és október 25-én Kazinczyt az aradi vár sáncárkában agyonlőtték. Kivégzésekor néhány nappal múlt huszonkilenc éves. A tizenötödik aradi vértanúként szokás emlegetni.

Pokornyi Gábor

Brigetio, a mai Szőny alatt fekvő római kori település Pannonia tartomány egyik legjelentősebb gemmalelőhelye. A településről származó gemmák számtalan magángyűjtemény, hagyaték és múzeumi gyűjtemény anyagában megtalálhatók országhatáron kívül és belül.

Istenségeket és császárné portréját ábrázoló gemmák

A gemma kifejezés alatt a vésett díszítésű ékköveket, drágaköveket értjük, amiket gyűrűfoglalatba helyeztek. A domború ábrázolású köveket kámeának, a homorú ábrázolásúakat intaglionak nevezik. Méretük igen kicsi, alig néhány centiméteresek. Anyaguk leggyakrabban karneol, különféle színű jáspis, haematit, ónyx, egy-egy esetben a drágaköveket üvegpasztával utánozták. A vésett ékkövekkel díszített gyűrűk használata a Kr. u. 1-3. században volt jellemző.

Az ábrázolások fő témái között római mitológiai alakok (istenek, héroszok, mágikus állatok), porték (császárportrék), állatok és növények jelennek meg.

Kutyát, lovat és Pégazust ábrázoló gemmák

A brigetiói gemmákon elsősorban a hadviseléshez köthető istenekkel (Iuppiter, Mars, Apollo, Sol, Diana), bőséget, jólétet biztosító istenekkel (Bonus Eventus, Ceres) találkozhatunk, de egy-egy ékkövön Iulia Domna császárnét, Septimius Severus feleségét és Faustina Minor, Marcus Aurelius császár feleségét is megjelenítették. Egy-egy gemmán ló és kutya ábrázolás látható, egy töredéken szárnyas ló, Pégasos elevenedik meg. Aranygyűrű emlékező gesztust ábrázoló, görög feliratos gemmával

A brigetiói gemmás gyűrűk egyik legszebb darabja az emlékező gesztust ábrázoló háromrétegű ónixgemma: a jobb kéz hüvelyk- és mutatóujja a jobboldali fülcimpát fogja, körülötte pedig görög felirat: MNHMONEYE=EMLÉKEZZ. Az aranygyűrű olyan kicsi, mindössze 1,4 x 1,3 cm a belső átmérője, hogy minden bizonnyal egy gyermeké lehetett.

dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella

A nyilasok 1944. október 17-én tartóztatták le dr. Csukás István városi főjegyzőt, a főispánságról a németek bejövetele utáni napon, 1944. március 20-án lemondott Nagy Nándort, és augusztus 31-ével nyugalomba vonult dr. Alapy Gáspár polgármestert.

Nagy Nándor

Csukás István

Alapy Gáspár

A szemtanúk szerint Alapyt, Wojtowicz Richard komáromi fényképész és azonos nevű fia, a frissen kinevezett nyilas főispán személyesen tartóztatták le és kísérték a Monostori erődbe. Itt egy alkalommal meglátogathatta őt felesége, Alapy Gáspárné született Vetsey Sarolta.

Ifj. Wojtowicz Richárd

Csukás István 3 nap múlva szabadult, Nagy Nándort pedig később átvitték a büntető- és internálótáborként használt Csillagerődbe, ahonnan november 21-én szabadon engedték.

Alapyt szintén átvitték a Csillagerődbe, innen pedig vonaton Dachauba szállították. Együtt utazott volna Horváth József kovácsmesterrel, akit azonban a vonatról a rokonai megszöktettek. Horváth visszaemlékeze szerint Alapyt is magukkal akarták vinni, ám az idős, beteg ember nem tudott velük tartani.

Horváth József

Alapy Gáspár további sorsáról ellentmondásos adataink vannak. Egyesek úgy emlékeznek, hogy már a vonaton meghalt. Mások szerint Dachauban halt meg december 31-én. A tábori dokumentumok alapján valóban beléptették a táborba, a Nemzetközi Vöröskereszt hivatalos levelében pedig arról ír, hogy az 136708-as nyilvántartási számú fogoly 1945. február 5-én halt meg.

A dachaui tábor kiállításában elhelyezett nyomtatott és számítógépes „Emlékkönyv” adatai is arról szólnak, hogy, az 1880. szeptember 10-én Komáromban született Alopy (sic!) Gáspár 1945. február 5-én halt meg.

Alapy Gáspárról szóló adatok a dachaui kiállításban

Alapy Gáspár emlékére 2020. július 7-én elhelyezett koszorú Dachauban, az „Emlékezés falánál”

Azt, hogy mi vezetett, az 1880. szeptember 10-én Komáromban született Alapy Gáspár letartóztatásához, csak sejteni lehet.

Alapy a két világháború közötti korszak meghatározó helyi személyisége volt. Dr. Tooth Zsigmond kinevezett polgármestert 1925-től választott polgármesterként váltotta Dél-Komárom élén és folytatta az elődje által már megkezdett városépítést és széles körű kapcsolati tőkéjével generálta is azt.

A visszacsatolás után, a két Komárom 1939. július 15-én bekövetkezett közigazgatási egyesítését követően Alapy lett a polgármester. A nehéz háborús évek, a német megszállás, a zsidóellenes intézkedések (sikertelen) halogatása, emberi megnyilvánulásai (pl. a törvényhatósági bizottság egyik közgyűlésén egy zsidóellenes indítványra mondott: „Én esküt tettem rá, hogy minden polgár ügyét egyformán szolgálom.” válasza) azonban  az 1944. október 15-én uralomra került nyilas hatalom ellenségévé tették. Mindehhez valószínűleg hozzájárult a fiatal nyilas főispán, ifj. Wojtowicz Richard személyes bosszúja is, aki úgy érezte, hogy Alapy miatt nem lehetett az egyesített Komárom polgármestere, amit pedig szerinte alaposan kiérdemelt, hiszen csehszlovák államellenes bűncselekmény (kémkedés) vádjával – többedmagával együtt – 1936-ban letartóztatták és a börtönből csak a Müncheni egyezmény után kapott amnesztia révén szabadult 1938. október 7-én.

Alapy Gáspárt 78 éve hurcolták el a nyilasok és onnantól kezdbe sorsa, mondhatni megpecsételődött.

Alapy Gáspárra és a korszak kiválóságaira való emlékezés részeként 2023-ban az új épületünkben, a Brigetio Öröksége Látogatóközpontban, a Magyar Géniusz Program keretében kiállítást rendezünk arról az általa által levezényelt városépítésről, amelynek következményeként a trianoni béke következtében önállóvá vált, falusias kinézetű, ipari és katonai létesítményekkel beépített Dél-Komárom az 1930-as évekre igazi virágzó kisvárossá fejlődött.

Számadó Emese

Az 1848-49-es szabadságharc megtorlásainak jelképe Batthyány Lajos és az aradi tábornokok kivégzése.

Aradon az osztrák hadbíróság 14 tagból állt, a vádlott tiszt rangjának megfelelő összetételű volt a bíróság. A vád és a védelem szerepét egyaránt a hadbíró, Karl Ernst látta el.

Az aradi várbörtön udvara

A bíróság a vádlottak vallomásainak felolvasása után vonult vissza döntéshozatalra. A vádlottak közül Gáspár András kapott egyedül börtönbüntetést, Lenkey János kivégzését pedig elhalasztották elmebajra hivatkozva. Lenkey pár hónappal később vesztette életét a börtönben. A többiek halálbüntetést kaptak.

Az ítéleteket október 5-én reggel hirdette ki a bíróság, a tábornokok jelenlétében. Majd visszavezették őket a cellájukba, megtagadva tőlük azt a kérést, hogy együtt tölthessék az utolsó napot.

A kivégzés napja, október 6-a, szándékosan a bécsi forradalom és Latour halálának első évfordulója volt.

Gróf Theodor Franz Baillet von Latour  császári és királyi táborszernagy ugyanis 1848 márciusától, az első bécsi forradalom kitörésétől kezdve osztrák császári hadügyminiszter volt, akit 1848. október 6-án meglincseltek.

Hajnali kettő és három óra között a papok felkeresték a halálraítélteket. Aulich Lajos Horatius verseit olvasgatta, Török Ignác Vauban várépítésről szóló könyvét bújta, Láhner György fuvoláján játszott, Dessewffy Arisztid még aludt.

Többen még utolsó soraikat vetették papírra búcsúlevelükben.

Latour felakasztása 1848. október 6-án

Fél hatkor először a golyó általi halálra ítélteket - Schweidel Józsefet, Kiss Ernőt, Dessewffy Arisztidet és Lázár Vilmost - vezették a kirendelt katonaság közé. 12 katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel. Miután a lövések eldördültek, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Őt csak a vállán érte a lövés, ezért három katona közvetlenül elé állt, s leadták rá a halálos lövést.

Ezután következtek az akasztófára ítélt tábornokok a következő sorrendben: Pöltenberg Ernő, Török Ignác, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westerburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János és Vécsey Károly. Ez utóbbi vértanú büntetését - saját apja közbenjárásának köszönhetően - súlyosbították, mégpedig azzal, hogy őt akasztották fel utolsónak, vagyis végig kellett néznie társai kivégzését. Sorra búcsúztak el egymástól, Vécseynek már nem volt kitől búcsút vennie, ő Damjanich holttestéhez lépett, és bár nem szívlelték egymást, most megcsókolta Damjanich kezét. 

Thorma János: Az aradi vértanúk kivégzése

A kivégzést követően az elítélteket elrettentésül közszemlére tették ki, majd este az agyonlőtteket a sáncárokban, a felakasztottakat a vesztőhelyen temették el. Mivel a kivégzettek ruhái a hóhért illették, ezért a felakasztottakat levetkőztetve helyezték hol a bitófa köré, majd melléjük döntötték az akasztófaoszlopokat is.

1871-ben az Aradi Honvédegylet felállított egy terméskőből készült emlékoszlopot a vár alatti zsigmondházi mezőn, a kivégzés helyszínén. Ezt 1874-ben megmagasították egy gúla alakú oszloppal.

A ma is látható obeliszket 1881-ben közadakozásból emelték. Alapjában a vértanúk földi maradványait őrzi.

Az aradi vértanúk kivégzésének napját 2001-ben a 237/2001.(XII.10.) kormányrendelet alapján nemzeti gyásznappá nyilvánították.
Komáromban különösen fontos az arad vértanúkról megemlékezni, hiszen többségük itt is teljesített szolgálatot. Török Ignác várparancsnok is volt, Damjanich János itt törte el a lábát 1849. április 27-én, de harcolt itt Aulich Lajos, Desewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knezich Károly, gróf-Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József és Poeltenberg Ernő is.

Emléküket az Igmándi erőddel szembeni kis téren lévő emlékkő őrzi.

Számadó Emese

1892. szeptember 1-jén 24 órakor adták át a forgalomnak az Erzsébet hidat, amelyet Erzsébet királynéról, Ferencz József császár és király feleségéről neveztek el. Azonban az állandó híd megépülése előtt is közlekedni kellett a Duna két partja között.

A legkorábbi időkben csónakon, telente a Duna vastag jegén közlekedtek az emberek (gyalog, lovon  és megrakott szekerekkel egyaránt), ám hidak csak a jelentősebb településeknék épültek.

Komárom első hídjai hadászati jelentőségű volt, a dunai és vágdunai átkelés védelmére 1586-ra felépült hídfőerődöket kötötte össze a túlsó parttal. A Vág-Dunán 1585-ban készült el Candia Miklós hídmester irányításával a 79 hajóra épült, 500 láb hosszú hajóhíd, a Nagy-Dunán pedig Jurisich Lajos pozsonyi hídmester vezetésével valósult meg 1589-ben a hajóhíd.

A város török korszak után gyors fejlődésnek indult. Komárom kereskedői az egész ország területére szállították a helyi ipar és mezőgazdaság termékeit. A gyors fejlődés eredményeként Rév-Komárom  1715-ben az ország ötödik legnépesebb városa és a század közepére a magyarországi északi Duna-szakasz legforgalmasabb kereskedelmi gócpontja lett.

A Dunán való hatékonyabb átkelés idejére 1741-ben repülőhidat állítottak fel, ami tavasztól késő őszig szállította az utasokat és a kereskedőket. Ez egyfajta komp volt, amely a víz erejével közlekedett a két part között. A hátránya az egyes partokon a hosszú várakozási idő volt.

Az 1782-ben készült első katonai felmérésen a repülőhíd látható a Dunán

A város 1838-ban a repülőhíd helyett 336,6 m hosszú, 33 tölgyfahajóból álló hajóhidat építtetett, amelyet április 12-én nyitottak meg a forgalom előtt. A hajókon 6,2 m széles kocsiút és 2 m széles gyalogút vezetett. A hajóhidat a folyó közepén szét lehetett kapcsolni hogy a Dunán közlekedő gőzhajóknak utat nyissanak. Erre szükség is volt, mivel az első gőzhajóutat Budapestig Komárom érintésével 1830. szeptember 4-én a „Franz I.” nevű gőzhajó tette meg.

A hajó közeledtét Szőnynél és a Monostori erőd ormán álló árbócra felhúzott drótkosárral jelezték a hidak kezelőinek. Ilyenkor leállították a közlekedést és szétkapcsolták a hidat. Gyakran több óra is eltelt, amíg a hajók elvonulása után a hidat ismét összekapcsolták, ezért hívták „csallóközi szerencsének” azt, amikor az utas időveszteség nélkül átjutott a túlsó partra.

Komárom 19. századi látképe a hajóhíddal, a monostori partokról

A várakozás megkönnyítése érdekében mindkét hídfőnél már korán megjelentek az első beszálló kocsmák, ahol ételt, italt, szükség esetén szállást találhattak az utazók. Ezek nemegyszer komédiások, csepűrágók, szemfényvesztők mutatványainak színhelyei is voltak, ahol a Dunán haladó hajó miatt szétnyitott hídra várakozók jól tölthették idejüket. Ezért épített fogadót a Zichy család a déli hídfőnél 1659-ben. Ez az egykori fogadó azonos az Igmándi út 2. szám alatti ún. lépcsős kocsmával, amelynek utcára nyíló helyiségeiben napjainkban a Tourinform Iroda működik. Az épület 18. század végi barokk stílusú átépítés jegyeit viseli magán.

A 19. század második felében Baross Gábor által elindított, majd utódai idején kiteljesedő nagyszabású közlekedés-fejlesztési program végre lehetővé tette a Dunát átszelő állandó átkelési lehetőségek, a közúti vashidak megépítését. Ennek első állomásai a pozsonyi Ferencz József közúti-vasúti ikerhíd (1889-1890), a komáromi Erzsébet híd (1891-92), Esztergom-párkányi Mária Valéria híd (1893-95), majd a további Duna-és Tisza-hidak építése voltak. Ezeknek a hidaknak a helyét az évszázadok során kialakult átkelési pontok jelölték ki.

A komáromi Erzsébet-híd megépítése több okból is szükséges volt és ezzel széles körű kihatással volt a térség életére. Egyrészt biztosította a téli-nyári állandó és folyamatos közlekedést a Duna két partja között, ami kereskedelmi és katonai szempontból lényeges momentum volt; másrészt megteremtette az utolsó feltételét a Duna két partján, az átkelés miatt kialakult, történelmileg már egybeforrott települések, a bal parti Rév-Komárom és a jobb parti Új-Szőny egyesülésének.

A komáromi állandó híd építésének gondolata már az 1870-es években felmerült. A felsorolt érdekek ellenére azonban a megvalósítás még mintegy két évtizedig váratott magára az állam és a város közti megfelelő konszenzus létrejötte hiányában.

A híd megépítésére elsőként a komáromi helyőrség mérnökkari ezredese, Chiolich Herman tett konkrét javaslatot a városi hatósághoz 1875. február 22-i átiratában, melyben azt tudakolja, hogy milyen áldozatokra kész a város az állandó Duna-híd megépítésében, tekintettel arra, hogy az elsősorban a város érdekeit szolgálja. A Polgármesteri Hivatal válaszában közölte, hogy a hídépítést készpénzzel nem tudja elősegíteni, de a cél érdekében rév-és vámjogát hajlandó feláldozni és minden rendelkezésére álló eszközzel támogatja.

1878. május 30-án a Magyar Kir. Közmunka-és Közlekedési Minisztérium Komárom városának küldött leiratában felszólította a város vezetését, hogy tárgyalja meg a Dunán építendő állandó híd kérdését, mely a város és a katonaság érdeke is, s amennyiben a város saját költségén nem tudja megépíteni a hidat, határozza meg azokat a feltételeket, amelyek mellett lemondana vámszedési jogáról a magyar állam, vagy a hidat építtető vállalkozó javára.

1879. március 18-ára összehívott rendkívüli városi közgyűlésen kimondták, hogy a város saját erőből nem képes a hidat megépíteni és 160.000 Ft kárpótlás ellenében hajlandó lemondani az állam javára a rév-és partjogáról. Továbbá kikötötték, hogy amennyiben a hídba fektetett tőke megtérül, a jövedelem ötöde Komárom városát illesse meg. A minisztérium válaszában közölte, elvárta volna a várostól, hogy vám- és révjogáról mindenféle kárpótlás nélkül mond le, s a hídépítés költségeihez is hozzájárul.

1887-ben újra Chiolich Herman lett a vár parancsnoka. A kormány felszólította Komárom városát, hogy ismételten tárgyalja meg a hídépítés feltételeit. A városi közgyűlés ekkor a kárpótlás összegét 100.000 Ft-ban határozta meg, és igényt tartott a hajóhíd anyagára is. A minisztérium azonban továbbra is soknak tartotta a város követeléseit, az azonban ennél többet nem engedett.

Az állandó Duna-híd megépítését végül Baross Gábor miniszter 1891. április 22-én hagyta jóvá. A beérkezett költségvetések közül a norvég származású ács, Guilbrand Gregersen cégének az ajánlatát fogadták el.

A szerződés értelmében az összes építmény kivitelezését 1.165.000 Ft-ban határozták meg és egyben kötelezték a vállalkozót, 58.000 Ft óvadék  befizetésére az államkasszába. A késedelmi kamatot napi 150 Ft-ban határozták meg.

A híd általános terveit Feketeházy János MÁV főmérnök, kiviteli terveit a MÁVAG diósgyőri Vas-és Acélgyára készítette. A fővállalkozó  és egyúttal az alépítmény készítője tehát a Gregersen. G. és Fiai cég volt. Az acélszerkezetet a MÁVAG gyártotta és szerelte.

A 4 x 100 m nyílású híd ún. hegesztett vasból készült. A szerelést facölöp-jármokra épített munkaállványon végezték, sínen mozgó portáldaru segítségével.

A 414 m összhosszúságú acélszerkezetű hidat V pillér tartja. A komáromi I. sz. és új-szőnyi V. sz. hídfők alapozása süllyesztett vasbeton szekrénnyel történt. A hídfőknél kétoldalt egy-egy terméskő mellvédfal épült, továbbá itt helyezték el a vámszedő őrházakat is.

Az Erzsébet híd jobb parti hídfőjének terve (részlet)

A híd főbb adatai:

A híd ünnepélyes megnyitására 1892. szeptember 1. és 2. között került sor.

Az ünnepségsorozatot az 1-jén 3 órakor megtartott rendkívüli közgyűlés nyitotta meg, amelyen több határozat is született:

„… az állami hídon alkalmazott közegek a városi kövezetvámot nem szedhetik, utasíttatik a tanács, hogy a kövezetvámszedéshez egy alkalmas közeg azonnali beállítása iránt intézkedjék. Minthogy továbbá az állandó hídnak a forgalomnak való átadása után a város tulajdonát képező hajóhíd eltávolítandó, ezen rendelkezés végrehajtásával is a tanács bizatik meg.[…]

Ezen magas leirat, mely tudatja, hogy az uj állami híd f. évi szeptember hó 1-és 2-ika közti éjfélkor adatik át a közforgalomnak, s mely egyuttal városunk történetében úgy közigazgatási, valamint kulturális tekintetben is egyaránt kiemelkedő korszakos tény megvalósítását, s ezen város közönsége ég táplált óhajának teljesülését jelenti,- örvendetes tudomásul vétetik.

Az állandó híd,- a modern technikai tudomány e szép alkotásához városunk szebb jövője –és fokozatos fejlődésének reményei fűződvén, - eltelve azon hittől, hogy e város felvirágzása iránt táplált hő reményeket az idő majdan valóságra váltandja fel: a város közönsége hálával gondol azokra, akiknek e nagy mű létesítése köszönhető. 

A hálának legmagasabb szava hazánk méltán gyászolt kereskedelemügyi miniszterét – most már fájdalom néhai – Baross Gábort illeti. Az ő nagy czélokat kitűző és bámulatos erélylyel végrehajtó munkásságának köszönhető elsősorban, hogy az állandó híd eszméje 15 évi sikertelen tárgyalások után a tervezgetések köréből a gyakorlati megvalósulás stádiumába lépett. Komárom város közönsége soha le nem róható hálával adózik e – hamvaiban is áldott – nagy férfi emlékének, s e kegyelet jeléül elhatározza, hogy az ő olajfestésű arczképét a közgyűlési terem számára megszerzi s ezen határozat foganatosításával a tanácsot bízza meg.

Az Erzsébet híd 1903-ban

Meleg köszönetet szavaz továbbá a közgyűlés Lukács Béla kereskedelemügyi miniszter ő nagyméltóságának, mint a ki a nagy mű létesítésénél államtitkári hatáskörében is közreműködött, s nagyszerű elődjétől reászállt feladatot a végleges megoldás elé vezette; köszönet illeti ő nagyméltóságát azért is, hogy kegyes volt a legfelsőbb jóváhagyást kieszközölni ahhoz, hogy az új híd a város közönségének az óhajához képest felséges Királyasszonyunk nevéről „Erzsébet” hídnak neveztessék; de köszönet illeti ő nagyméltóságát legfőképp azért, hogy a vámszabályzat díjtételeinek méltányos megállapítása által a fokozottabb forgalomnak utat nyitott.

Köszönetet szavaz még a közgyűlés Chiolich Herman cs. és. kir. nyug. Altábornagy – gráczi lakosnak, aki mint első ízben az itteni hadmérnökkar főnöke, később mint komáromi várparancsnok az állandó híd eszméjét fölvetette, s annak létesítését, a közös hadügyi kormánynál ismételten szívós erélylyel sürgette.

Végül köszönetet szavaz meg a közgyűlés Zuber József főispán úr ő méltóságának azon fáradhatatlan, buzgó tevékenységért, melyet mint az állandó híd létesítésének tárgyalására 1878. évben kiküldött permanens bizottság elnöke e minőségében a nagy cél érdekében kifejtett, s ezen nagyfontosságú ügyben az állami kormány és a város közönsége között a bizalmas összeköttetést állandóan fenntartotta.”

Az Erzsébet híd az 1910-es években

A közgyűlés végeztével, este 7 órakor bankett kezdődött özv. Fábiánné éttermében:

„… melyen a hídépítési vállalat, valamint a felügyelőség tagjai a város vendégei voltak….A banketten mintegy 150-en vettek részt …. A felköszöntések sorát Tátray polgármester nyitotta meg….Volt ezután még sok, igen sok toaszt, melyek derült hangulatban tartották a kedélyes társaságot egész az éjféli órákig, amidőn fölkerekedve, a Russay József kamarás kényelméből koromsötét utczákon keresztül az egész társaság az állandó hídhoz vonult, ahol Zsedényi főmérnök a kereskedelmi miniszter nevében pontban 12 órakor a hidat megnyitottnak jelentette ki. Erre képviselőnk (ti. Tuba János) tartott a pillanat ünnepélyes és fontos voltát méltató beszédet, melyet a kedvezőtlen esős idő daczára nagy számban egybegyült közönség lelkes éljenekkel fogadott. Ezután az egész közönség görögtűz fénye és Ferdi Rákóczy-indulója mellett átvonult a hídon, amelynek közepén találkozott a szintén zeneszóval jövő újszőnyiekkel. E testvéries találkozás után együtt vonult át Komárom és Újszőny ünneplő közönsége a szőnyi hídfőn, hol a községi előljáróság nevében Horváth András üdvözölte a megye alispánját és a város polgármesterét. Az üdvözletre Szombathelyi alispán válaszolt … Ő Felsége a Király és Királyné éltetésével végezte beszédjét, amelyre a nagyszámú közönség éljenzéssel mondott Áment.”

Szeptember 15-én a rév-komáromi és az új-szőnyi hídfő mellvédfalán egy-egy építési emléktáblát helyeztek el:

A hídfő jobboldali mellvédfalán ez áll:

"ERZSÉBET-HÍD létesíttetett I. Ferencz József ausztriai császári és Magyarországi apostoli királyának uralkodása alatt, gr. Szapáry Gyula miniszterelnök idején, Baross Gábor kereskedelemügyi miniszter által 1891-92."

Az újszőnyi oldalon ez áll:

"Czekelius Aurél műszaki tanácsos vezetése alatt megépítették. Gregersen G.és fiai vállalkozók.- A vasszerkezetet a magyar királyi államvasutak gépgyára készítette."

Szeptember 4-ig a közönség vámmentesen közlekedhetett az új hídon és csak azután lépett érvénybe a kereskedelmi miniszter által megszabott vámtarifa.

A gyalogosan közlekedők jövet-menet 1 krajcárt fizettek. Ez alól felmentést kaptak a külön igazolvánnyal rendelkezők: az Új-Szőnyből Komáromba iskolába járók, a mezőgazdasági és ipari munkások és a monostori szőlővel bíró komáromi lakosok fogatai. A parasztszekerek, árut szállító igáskocsik 10 krajcár vámot fizettek, az egyfogatúak 5 krajcárt. Az élelmiszert szállító kézitaligák vagy kocsik után 2 krajcárt kellett fizetni.

Felújítások

1909-ben újra mázolták a vasszerkezetet.

1914-ben a kocsipálya faszerkezetét felszedték és aszfalttal burkolt új vasbeton pályaszerkezetet készítettek.

1926-ban Kis J. Jenő okleveles mérnök a budapesti Aerolith-, Cementáru- és Terracitgyár alkalmazásában az Erzsébet-híd lejáróját bazalt terracit-burkolattal rakta le.

1927-ben a MÁV Gépgyára elvégezte a vasszerkezet megerősítését; a kocsipályán új aszfaltburkolatú vasbeton pályaszerkezetet építettek.

1938. július 30-án a Magyar Kir. Közlekedési Minisztérium részéről Körmendy Lajos királyi segédmérnök hídvizsgálatot végzett. Kisebb hibák javításán túl kicseréltek 12.080 db szegecset is.

1938-ban A Magyar Királyi Iparügyi Minisztérium kérelmet nyújtott be Komárom városához a híd jobboldali hídfőjén lévő Állami Vámház átalakítására. A munkálatokat Komáromi Kálmán helybéli építőmester végezte.

1939. október 15-én újabb hídvizsgálati szemlét tartottak, melynek eredményeként 16.213 db szegecset cseréltek ki. Egyúttal a gyalogjáró összerepedezett aszfaltburkolatát is helyreállították és a hidat újramázolták.

A felrobbantott híd

1945 márciusának legvégén a visszavonuló német csapatok a hidat felrobbantották.

A híd roncsfelvételi rajza 1945-ből

A hidat az eredeti tervek szerint 1945-46 folyamán helyreállították. Ideiglenesen a középső két nyílásban fa pályaszerkezet készült. 1946 decemberében adták át újra a forgalomnak.

1957-ben a Komáromi Vámfelügyelőség a közúti hídfőnél lévő épület helyett korszerű, emeletes épület létesítését tervezte. Az új vámhivatal a jelenlegi helyén, a Duna-híd baloldali feljáróján, az Állami Vámhivatal épületével szemben épülne fel. 

1962-ben előregyártott vasbeton elemekkel cserélték ki a fa pályaszerkezetet, egyidejűleg felújították a járdákat, az aszfaltburkolatokat, a diletációs szerkezeteket, újramázolták az acélszerkezeteket. A munkálatokat a csehszlovák fél végezte.

A híd próbaterhelése 1965-ben

1965 szeptemberében 4 db T-34 típusú és 2 db SD-100 típusú tank segítségével terheléses vizsgálatot végeztek a hídon, melynek eredményeként megállapították, hogy a IV. nyílásban lévő eredeti szerkezet csomópontjainak merevsége részlegesen csökkent.

1979/80-ban a magyar fél átépítette a szélső nyílások pályaszerkezetét, elvégezte a közvilágítás rekonstrukcióját, a szükséges szegecs-cseréket és felújította a hajózási célú pillér megvilágítását. A munkálatok a forgalom egy nyomra történő korlátozása mellett folytak.

1988/89-ben a csehszlovák fél elvégezte a hídon az esedékes időszakos vizsgálatot és az acélszerkezet mázolását.

1990 májusában az Építőmérnöki Kar munkatársai az észak-komáromi OSC felkérésére meghatározták a híd terhelhetőségét. A műszeres mérések és ellenőrző számítások összességében megállapították, hogy a hídszerkezet műszaki állapota, magas kora ellenére is jónak mondható.

1995-ben a híd rácsos acélszerkezete korrózióvédő bevonatának vizsgálatát végezték el. A vizsgálat megállapította, hogy néhány éven belül szükséges a teljes felújító mázolás elvégzése.

1998: magyar szakemberek megvizsgálták a hidat, melynek eredményként folyamatban van a felújítási munka tervezése

Az 1998. évi hídfelülvizsgálat eredményeként 2002-ben a szlovák hídszakemberek vezetésével a kis-dunai felnyitható híd felújítási munkálatai folytak. A zavartalan munkavégzés érdekében a forgalmat az Erzsébet-szigeten keresztül terelték a város felé.

2004-től a nagy-dunai híd felújítási munkálatai kezdődtek meg, átépítették a járdát, a kocsipálya-szerkezetet és sor került a korrózióvédelemre is.

2002-ben, a híd építésének 110. évfordulójára a Komáromi Klapka György Múzeum nagyszabású kiállítást rendezett és hozzá egy kiadványt készített.

Kiállítás a híd történetéről 2002-ben

Számadó Emese

Báthory Zsigmond kétes megítélésű fejedelem volt, aki háromszor is Erdély élére állt. Ő lesz az, aki szakít a törökpárti politikával és a Magyar Királyság újraegyesítését tűzi ki fő céljául. Uralkodásának első időszaka (1586-1598) lényeges a mi szempontunkból, amely egybeesik a török időszak egyik legnagyobb és legpusztítóbb háborújával, a tizenöt éves háború első szakaszával.

Báthory Zsigmond Erdély fejedelme

Minden nagy uralkodónak adatik egy krónikás, aki megírja a magyarok történetét, belefoglalva uralkodójának cselekedeteit. Báthory is erre törekedett, ezért alkalmazásába vette Baranyai Decsi Jánost, aki megírta a Magyar históriát. A szerző a kortárs krónikás hagyományt követve szerette volna megírni a Magyar Királyság történetét a kezdetektől. Bonfinit követve a művét tizedekre (decas) akarta osztani. A Magyar história csak a 10. és 11. decast tartalmazza és csak az 1592 és 1598 közötti időszakot örökíti meg, amelyet a szerző maga is átélt. Az előzmények valószínűleg nem készültek el. A 10. decas tíz könyvre, míg a 11. két könyvre osztható. Elsőnek az 1592 és 1594 végéig terjedő időszakot írja meg és küldi el a fejedelemnek, akitől viszont nem kap támogatást. 1597-ben folytatta a művét az 1596-os eseményekig, közben pedig néhány ponton átírta az előzményt. 1598 év végén megírta a tizenegyedik tizedet és ezen a ponton félbe maradt a munka. A szerző közel állhatott a szűk politikai elithez és hozzájutott bizalmas iratokhoz is. Komoly, aprólékos kutatómunkát végzett: felkereste és kikérdezte a szemtanúkat, eredeti okiratokat olvasott, és ezek segítségével írta a művét, amitől hitelesnek tűnik. Ugyanakkor, mivel a fejedelemnek címezte a művet, előtérbe helyezte annak jó tulajdonságait. A pontos dátumok, nevek és helyek sem adnak teljes bizonyosságot, mert a művet több évvel az események után írta.

Baranyai Decsi János

Ráadásul az is problémát jelent, hogy mindkét ránk maradt másolat töredékes és megbízhatatlan lehet, arról nem is beszélve, hogy a szerző munka közbe halt meg és nem tudta befejezni a művet. A nyers szövegről az első másolatot 1603. április 14-i keltezéssel fejezte be és egészítette ki valaki. Ez a példány elvesztett, de előtte ezt is lemásolták a dátum megőrzésével. Kovachich Márton György 1798-ben egy részletet nyomtatásban megjelentetett. Egy másikat pedig Toldy Ferenc adott ki 1866-ban, ami szerencsére követi az első részlet történéseit. A két részlet két különböző másolatból származik. Ezt onnan tudjuk, hogy vannak átfedések a részek között és némi eltérés mutatkozik.

Komárom történetének szempontjából fontos adalék, hogy az 1594. évi török ostromot is részletezi. Győr eleste után a komáromi várvédők hősies helytállása lélektanilag egy fontos momentumnak számított a török elleni háború szempontjából. Az ostromról részletesen az alábbi linken lehet olvasni: 
https://kgym.blog.hu/2022/10/28/komarom_ostroma_1594-ben

Komárom 1594. évi ostroma

Báthory Zsigmondnak ezek a győzelmek teremtettek lehetőséget arra, hogy saját udvarán belül leszámoljon a török pártiakkal. Szövetséget kötött Moldova és Havasalföld fejedelmével és nagyszabású hadjáratot szervezett. Ennek a keretén belül több várat visszafoglalt, majd Gyurgyevónál végső csapást mért a török seregre 1595. október 28-án (más források szerint 29-én), 427 éve.

Tudósítás a gyurgyevói győzelemről egy korabeli nyugat-európai nyomtatványban

A háború alatt hosszútávú sikereket nem tudtak elérni a keresztény hadak. Az egyik legnagyobb vereségük a mezőkeresztesi csata volt 1956. október 26-án - ennek, mint látjuk, most volt az évfordulója. Báthory Zsigmond lemondott a fejedelemségről Habsburg Rudolf javára aminek következtében újra megerősödött a török párti tábor a fejedelmi udvarban. Baranyai Decsi János krónikája és a háború viszonylagos sikerei itt értek véget.

Egy kis kiegészítésként a tizenöt éves háború demográfiai változásaira hívnám még fel a figyelmet, Komárom környékére vonatkozóan. Tisztáznunk kell azt a tévhitet, hogy a török hódoltság miatt néptelenedett el az ország középső része. Ezt azonban nem közvetlenül a török jelenléte okozta, hanem a folyamatos háborúskodás és főleg a tizenötéves háború hatása volt jelentős. A törököknek egyébként sem volt célja a népírtás, mivel fontosabb volt nekik az adózó nép. A változó határok mentén a népességet a kettős adóztatás sújtotta, egyszerre adóztak a töröknek és a magyar királynak. 1543-ban Esztergom és Tata eleste után Szőny és tőle nyugatra Rév település elpusztult. Az 1580-as években Szőny újra épült, viszont az említett tizenöt éves háború alatt újra elnéptelenedett. 1594-es ostrom alatt Komáromot lerombolták. Az ostromlók a helyieket felhasználva próbálták a vár falait megközelíteni és aláaknázni. Azok akik nem vesztek oda a háború alatt a Szőny és Tata közötti mocsárvilágban próbáltak menedékre lelni. A határ folyamatosan Szőny környékére esett, aminek következtében a helyi lakosság a háborús időszakon felül is komoly áldozatokat hozott (kettős adózás, portyázások). A szőnyi békék (1627, 1642) helyszíne is jó példa a határ folyamatos jelenlétére.

Ábrahám Tamás

Johann Siebmacher 1602-ben Nürnbergben megjelent metszete Komárom ostromáról

A 16. században kiépült végvárrendszer egyik legfontosabb elemét képezte Komárom, amely különleges helyet foglalt el az Adriai-tengertől Erdélyi Fejedelemség határáig nyúló várak hosszú sorában. Sem a győri, sem pedig a bányavárosi végvidéki főkapitányság alá nem rendelték, mivel a dunai naszádosok központjává jelölte ki az uralkodói akarat. Stratégiai fontosságát az adta, hogy a Duna és a Vág folyók közötti keskeny félszigeten épült fel, amely lehetővé tette, hogy a Bécs és Buda közötti vízi és az ezzel párhuzamosan futó szárazföldi utat ellenőrizze. A bécsi udvar is tisztában volt a vár jelentőségével, így az 1540-es években kezdetét vette több évtizedig tartó megerősítése. Amire szükség is volt, mivel 1593-ban kitört a tizenöt éves háború, melynek keretein belül került sor 1594 őszén Komárom ostromára.

A védelem élén ekkor Erasmus Braun főkapitány állt, aki 1589-tól látta el tisztét, míg helyettese és egyben a naszádosok kapitánya Starsith Farkas volt. Az őrség pontos létszámát nehéz meghatározni. Az bizonyos, hogy az ostromot megelőzően a naszádok legénységén kívül egy német zászló katonáival (hozzávetőlegesen 300 fő) és néhány száz magyar katonával számolhatott a főkapitány. Ez a létszám azonban csökkent, hiszen augusztusban Mátyás főherceg (1608-1619-ig:II. Mátyás néven magyar király) többször is utasította Braunt, hogy négy vagy öt sajkát küldjön Győrhöz, amely parancsnak a hónap végén eleget is tett. További sorsuk ismeretlen, az azonban feltételezhető, hogy a fősereggel tartottak. Emellett az ostrom előtt a naszádosok egy része elmenekült a várból, legalábbis ez derül ki Pálffy Miklósnak az Udvari Haditanácshoz írt október közepi leveléből, hiszen ezen elemek szigorú megbüntetését kérte.

A vár hadszerekkel és élelemmel sem volt ellátva megfelelően, hiszen Braun egy esetleges ostromra készülve már egy terjedelmes jegyzéket nyújtott be, ahol felsorolta a hiányosságokat.

Az Udvari Haditanács azonban már augusztusban ígéretet tett segítségküldésre. A komáromi főkapitányt az ostrom megkezdésének a napján kelt levelükben értesítették, hogy a tiroli rendek segélyén felfogadott gyalogezred négy zászlója és ötszáz morva gyalogos megy a várba.

Október 6-án pedig már arról tájékoztatták Bécsből Braunt, hogy hamarosan élelem, hadianyag és egy zászlónyi német katona fog Komáromba érkezni. A Győr alatt szerzett sebéből éppen csak lábadozó Pálffy Miklóst jelöltek ki erre a feladatra, aki végül Karl burgaui őrgróf gyalogezredének négy zászlóját juttatta be az ostromlott várba.

Emellett az Udvari Haditanács igyekezett gondoskodni a megígért mesteremberek (kovácsok, ácsok, bányászok, építőmesterek és tűzmesterek), valamint a szükséges hadianyag előteremtéséről és Komáromba juttatásáról is. Előbbiek közül többen szintén megérkezhettek, hiszen az ostrom végeztével Braunnak tájékoztatást kellett adnia arról, hogyan kívánja jutalmazni, illetve jutalmaztatni a harcokban részt vett bányászokat és tűzmestereket.

Ha a vár őrségének létszámát nehéz pontosan meghatározni, akkor legalább olyan nehéz az ostromlók hozzávetőleges számát megadni.

A magyar történetírás Istvánffy Miklós műve alapján úgy véli, hogy a nagyvezír hozzávetőlegesen 100.000 fegyverforgató felett rendelkezett. Ezek között pedig mintegy 18 000 janicsár is a magyar hadszíntérre vonult. Ehhez a hadhoz azonban a krími tatár kán, Gázi Giráj is csatlakozott csapataival. Ezek létszámát egyes források túlzóan újabb 100 000 főre becsülik, míg a kevésbé túlzók 25 és 40.000 közöttire taksálják. Komárom ostromában azonban biztosan kevesebb katona vett részt.

Tata és Győr ostroma, valamint a Szigetközben álló keresztény sereggel vívott csatározások jelentősen lecsökkentették létszámukat. Feltételezések szerint ekkora már a hadra fogható oszmán katonák létszáma nem haladhatta meg az 50.000 főt.

A győri vár elfoglalása (1594. szeptember 29.) és hevenyészett kijavítása után Szinán nagyvezír a stratégiai fontosságú Duna-vonal utolsó jelentősebb meghódítására indította az oszmán fősereget. A vár falai alá először a fia, Szinánpasazade Mehmed pasa vezette előőrs érkezett, majd október 4-én már a főerők egységei tűntek fel a folyó jobb partján.

Az ostromlók rögtön hozzáláttak a sáncok építéséhez és az ágyúk tüzelő állásba vontatásához, így október 7-én elkezdhették lőni a vár falait. Azonban gyorsan világossá vált, hogy a széles Dunán át átlőtt lövedékek nem sok kárt tehetnek a vár véd műveiben, így Szinán úgy határozott, hogy hidat verjenek a Csallóközbe, amelynek a biztosítására tatárokat küldött előre.

Az átkelő elkészülése után a nagyvezír egy parasztot a vár falai alá küldet egy lándzsavégre kötött levéllel, amelyben feladásra szólította fel az őrséget. Braun azonban nem akarta átvenni a levelet, hanem szóban válaszolt: ő német, és sem a görög, sem a szláv nyelvet nem ismeri, de az uralkodó azért rendelte ide, hogy az erődöt az ellenség betörésétől megvédje és biztosítsa, nem akar tehát tárgyalni, hanem lovagi módon a kereszténységért harcolni kíván.

Ezt követően a nagyvezír az őrség által felgyújtott és lerombolt város temploma mellett 18 nagy ágyút állíttatott fel, és lövetni kezdte a falakat. A heves tüzérségi tüzet kihasználva a környéken összegyűjtött jobbágyokkal egészen a várárokig futóárkokat és sáncokat építtetett. A lövedékek azonban nem tettek jelentős kárt a vár nyugati véd műveiben, és mivel az egyre hidegebb időjárás is egyre jobban elcsigázta a Győr ostroma alatt egyébként is megtizedelt oszmán katonaságot, így Szinán úgy döntött, hogy aknák ásásával próbál rést nyitni a falakon és a bástyákon.

Az őrség azonban éber volt és rajtaütött az ott dolgozó ácsokon és az őket védő janicsárokon, levágva szinte mindent. Ebben az összecsapásban kapott lövést a jobb térdébe Braun is.

Komárom 1595-ben (Jakob Hoefnagel rézkarca)

Közben folytonosan olyan hírek érkezett, hogy Mátyás főherceg hamarosan felmenti a várat, ám a hadak valójában lassan gyülekeztek. A fennmaradt iratokból kiderül, hogy Braun gyakran fordult segélyért az ostrom ideje alatt a keresztény csapatokat vezető főhad parancsnokhoz. A főherceg lehetőségeiből azonban egyelőre csak arra futotta, hogy kitartásra biztassa és a hamarosan meginduló keresztény had ígéretével hitegesse az ostromlottakat. Győr eleste után ugyanis a megmaradt császári-királyi had jelentős része szétszéledt, illetve a fizetetlenség miatt nem kívánt tovább harcolni. Megoldást jelenthetett volna a cseh rendek által kiállított katonaság, amely körülbelül húszezer főt számlált, ám ezek némi Pozsony környéki táborozás után harc nélkül hazaindultak.

Október 20-án azonban a Magyar Királyság nyugati határszélén gyülekező megmaradt hadakhoz csatlakozott a Christoph von Teuffenbach vezette felső-magyarországi had, valamint elkészültek Pozsony közelében azok a hidak is, amelyeken keresztül a keresztény sereg átkelhetett a Csallóközbe. Ez a hír már bizakodással töltötte el a sebesült főkapitányt, aki katonái közé vitetve magát egy újabb kitörésre biztatta őket.

Másnap, október 22-án reggel 400 katona bátran kitört a várból és az ellenséges sáncokra vetette magát, ahol is nagy pusztítást vittek véghez és jelentős zsákmánnyal (lőporral, élelemmel, ágyúgolyókkal és még egy ágyúval is) tértek vissza a falak közé.

Az egyre hidegebbre forduló időjárás, a táborban kitört ragályos betegség, az ostromlottak makacs ellenállása, valamint a felmentő hadakról szállingózó hírek arra kényszeríttették a nagyvezírt, hogy felhagyjon az ostrommal. Október 25-án a Csallóközben álló oszmán hadak elkezdték az átvonulást a folyó jobb partjára, majd felgyújtották a hajóhidat maguk mögött.

A vár őrsége kihasználva az ostromlók hanyagságát újabb kitörést hajtottak végre. Ez úttal a Duna túloldalán felállított oszmán ütegeket rohanták meg: négy naszáddal és több sajkával a túlpartra eveztek, majd miután elsütötték ágyúikat és megrohanták az oszmán had sáncait, ahol nagy pusztítást végeztek. Három nappal később megérkezett Komáromba Mátyás főherceg is, aki az ostrom utolsó napjaiban az összegyűlt hadaival Nyárádnál, mintegy harmincöt kilométerre táborozott a vártól.

A vár védelme alatt az őrség a rendelkezésre álló hadianyag egészét felhasználta. Az ostromlottak jelentős veszteségeket szenvedtek, amit az ostrom után egyből megpróbáltak pótolni, hiszen a stratégiai fontosságú Duna-vonal egyetlen keresztény kézen maradt végházának szerepe a végvárrendszerben Győr eleste után még inkább felértékelődött.

Szinte pótolhatatlan veszteséget jelentett Braun halála, aki 1594 novemberében Bécsben halt bele az ostrom során kapott lőtt sebébe. (Tisztének a betöltésére a főherceg Pálffy Miklóst nevezte ki november 17-én.)

Az áldozatok azonban megtérültek. Hatvan és Esztergom sikertelen ostromát, valamint Győr elestét követően ugyanis igen komoly morális válság alakult ki, amely egy újabb kudarc esetén tovább mélyülhetett volna.

A győzelem értékét azonban mi sem bizonyítja jobban, hogy egyrészt Komárom sikeres védelméről mind a lengyel királyt, III. Zsigmondot, mind pedig a nagyhatalmú lengyel kancellárt, Jan Zamoyskit tájékoztatták. Másrészt az Udvari Haditanács és Mátyás főherceg fontolóra vette annak lehetőségét is, hogy még a tél beállta előtt megkísérlik visszafoglalni Győrt. Ez azonban csak terv maradt…

Pokornyi Gábor