Újházi László 1795. január 20-án született a Sáros megyei Budaméren. Eperjesen járt elemi iskolába, Sárospatakon pedig jogot és bölcsészetet tanult, ahol mindvégig kiváló eredményeket ért el, latinul és franciául is anyanyelvi szinten megtanult. Tanulmányai befejeztével hazatért Budamérre, ahol nemsokára megházasodott. A nemesi reformmozgalom elindulásától kezdve aktív politikai szerepet vállalt. 1848-ig a Sáros megyei ellenzék egyik legjelentősebb alakja lett. Már ebben az időszakban kapcsolatba került Kossuthtal, akivel egészen haláláig jó viszonyt ápolt. A reformok hívei és a kormány közötti leghevesebb összecsapások sorozatát Wesselényi Miklósnak 1835. tavaszán történt perbe fogatása indította el, majd ezt követte Lovassy László és többek elfogatása, végül Kossuth és Wesselényi elítélése. A haladás hívei minden fórumon felemelték szavukat az intézkedések ellen. Újházi ebben a legtevékenyebben vett részt. 1837-ben elhangzott beszéde miatt felségárulási perbe keveredett, amiből 1840-ben kapott felmentést.

Újházi László, aki a nemesi kiváltságok eltörlése után megváltoztatta vezetéknevének korábbi y-ra végződő írásmódját

1848. április végén kinevezték Sáros megye főispánjának. A konzervatívok továbbra is túlnyomó többségben voltak a megyei közgyűlésen és Újházi leváltását minden eszközzel sürgették. A bujtogatás és hamis vádak azonban egyelőre kevésnek bizonyultak. 1848. nyarától Újházi Pesten tartózkodott és hivatalból tagja volt a felsőháznak, amit ekkor még főrendiháznak neveztek. Az elnevezés azonban a kor szellemével ellenkező és elavult volt, ezért Újházi javaslatára elnevezték felsőháznak. Komoly eredményeket azonban nem tudott elérni, mert a felsőházban egyedüliként képviselte a radikális nézeteket.

1848. szeptember 28-án Pozsony város és vármegye kormánybiztosának nevezték ki, ahol az egyik legfőbb feladata az újoncozás megszervezése volt, illetve az október 6-án kitört bécsi felkelés támogatása. Szeptember végén Jellasics támadásának hírére Újházi szabadcsapat szervezésébe fogott. Batthyány engedélyt adott rá, de támogatni nem tudta, így saját költségen kellett a toborzást megvalósítania. Az Újházi féle szabadcsapat „Újházi-vadászok” néven részt vett a téli hadjáratban és Guyon vezénylete alatt kitüntette magát a branyiszkói csatában. 1848. decemberében Sáros megyét megszállták Schlik altábornagy hadai. Schlik egyik első intézkedése az lett, hogy eltávolítsa a főispáni székből Újházit, mivel a császár egyik fő ellenségének nyilvánította, amiben a szabadcsapat felállítása is szerepet játszott. Decemberben elhagyta Pozsonyt és 1849. január elején Debrecenbe érkezett és egészen májusig itt tartózkodott. A főispáni és pozsonyi kormánybiztosi pozíciója formailag nem szűnt meg, de ezek a területek ellenséges megszállás alá kerültek.

1848.április-májusában a komáromi helyőrség tisztikarában jelentkező lázongásokról és személyi ellentétekről érkeztek hírek a kormányhoz. Május második felében Újházit Komáromba nevezték ki kormánybiztosnak Puky Miklós helyére, hogy biztosítsa a kormányhoz kötődő lojalitást. A kinevezési okmány nem ismert, de Szemere Bertalan miniszterelnök május 14-én még Puky Miklós komáromi kormánybiztoshoz intéz rendeletet, május 18-án viszont már Újházi Lászlót említi kormánybiztosként. A kinevezésnek a két dátum között kellett történnie.

Május 21-én érkezett a városba és felkészülve egy újabb ostromra, elkezdte az élelmiszer- és hadianyag felhalmozását, meggyorsította az erődítési munkákat. Július 5-én levelet írt Kossuthnak, miszerint aggodalommal tapasztalta, hogy az ekkor itt állomásozó Görgei vezette fősereg a kormány iránti nyílt engedetlenséget tanúsítja. Ebben a levélben kéri azt is, hogy a haditanácson a polgári hatalom megbízottja is jelen lehessen. Kossuth és Szemere július 7-i rendelete megerősítette kormánybiztosi jogkörét. Újházi hozzájárulása nélkül nem lehetett előléptetni tiszteket, illetve 5000000 forintig bankjegykibocsátásra is felhatalmazást kapott.

Görgei elvonulása után a hadipénztárban mindössze 200000 forint maradt, ezért Klapka Újházival egyetértésben hadipénztár utalványokat bocsátott ki. Július 20-án Újházi és Klapka nyílt rendeletében bejelentették az 5 és 10 pengő krajcáros jegyek kibocsátását. A „komáromi váltópénz” feliratú papírpénzen Újházi László aláírása szerepelt. Az augusztus 16-i haditanácson a 2 és 10 forintos címletek kibocsátását is elrendelték. A címletek ellenőrének Újházit és Assermann erődítési parancsnokot jelölték ki. Újházi az élelmiszárak szabályozásáról is gondoskodott és közreműködött az újoncozásban is.

A 10 és 5 pengő krajcár Újházi László aláírásával

Augusztus 18-án érkezett meg a várba az első osztrák követ, amely a világosi fegyverletételre hivatkozva feltétel nélküli kapitulációt követelt. Újházi László képviselte a polgári hatalmat a haditanácson, akinek a szava sokat számított. Klapka vezérkari főnöke Szillányi írta róla: „köztisztelet övezte”. A haditanács végül egyhangúan a kapituláció elutasítása mellett döntött. Augusztus végére már egyértelművé vált, hogy a kapituláció elkerülhetetlen. A szeptember 1-i haditanács elfogadta Klapka tervezetét, amely az egész országra és a magyar hadseregre vonatkozó amnesztiát is tartalmazta a Komáromi feltételek mellett. Újházi két kiegészítő javaslatot tett. Az első, hogy a kapitulációs tárgyalásokat közvetlenül az osztrák császárral folytassák. A második pedig, hogy a megkötendő egyesség megtartását Anglia garantálja.

A szeptember 14-i haditanácson Klapka megváltoztatva eredeti álláspontját már kivette az országra vonatkozó első négy feltételt. Thaly Zsigmond és Újházi László azonban ezt már ellenezték. Újházi neve nem is szerepelt a szeptember 27-én közzétett kapitulációs egyezség aláírói között.

Thaly Zsigmond

A kapitulációs feltételek értelmében a tisztek útlevelet kaphattak Angliába vagy Amerikába. Mivel a kapitulációs egyezség a civilekre vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést, Klapka ezért Újházit őrnaggyá nevezte ki. Újházi neve a halálraítéltek sorát bővítette volna, de az osztrákoknak így el kellett engedniük. Útlevelét a komáromi vezetők közül utolsóként vehette át október 11-én. Az életének az emigrációban töltött érdekes szakaszát már előzőekben bemutattuk, melyet ITT olvashatnak.

Klapka emlékirataiban nagy tisztelettel és elismeréssel emlékezik vissza rá: „megérkezett…az öreg, de még mindig lánglelkű Újházi,… kit apánk s vezérünk gyanánt tiszteltünk.”

Ábrahám Tamás

Alapi Gyula 1872. október 20-án született Komáromban, Alapi Gáspár csizmadiamester és Villám Julianna második gyermekeként. Hét testvére közül csupán három érte meg a felnőttkort.

Öccse, Alapy Gáspár szintén ismerős a komáromiak körében: 1925-től Dél-Komárom, majd 1939-től 1944-ig az újraegyesített Komárom polgármestere volt.

Gimnáziumi tanulmányaitszülővárosában kezdte, majd Esztergomban folytatta a főgimnáziumban.

Alapi Gyula portréja a Duna Menti Múzeumban

Komáromi Kacz Endre festménye

1892-ben fejezte be jogi tanulmányait Budapesten. Ugyanezen évben a Földművelésügyi Minisztérium alkalmazásába került. 1898-ban Komárom város, majd a megye számvevője lett. 1903-1923 között vármegyei levéltáros volt, majd nyugdíjba vonult. 1903-tól a komáromi Múzeum Egyesület történelmi osztályának őre, 1904-től 1911-ig titkára, majd a Jókai Egyesület létrehozásának fő szorgalmazója. 1910-ben doktorált a budapesti bölcsészkaron, illetve Kolozsváron régészeti tanfolyamon vett részt.

A Jókai Egyesületnek 1912-től 1931-ig főtitkára, illetve múzeumának  és könyvtárának 1913-tól haláláig igazgatója volt. Nevéhez fűződik a Kultúrpalotában létrehozott első állandó kiállítás (1914), majd a gyűjtemény átrendezése (1921). A Jókai-centenárium alkalmával időszaki kiállítást is rendeztek (1925).

A múzeumi munkássága mellett széles körű szépirodalmi, tudományos és politikai tevékenységet fejtett ki. 1928-ban a szlovákiai tartománygyűlés képviselője lett.

1901-1912 között a Komáromi Újságot szerkesztette. 1900-ban Beöthy Zsolttal bekerült a komáromi Múzeum Egyesület igazgatói választmányába. 1904-1909 között az egyesület évkönyveinek szerkesztője, a Komárom (1913–1916), a Levéltárosok Lapja (1913–1915), ill. a Magyar Vasárnap (1931) és a Nemzeti Kultúra szerkesztője (1933–1936). A Komáromi Lapok belső munkatársa (1891–1901), a pozsonyi Híradó (1923-tól) és a Prágai Magyar Hírlap rendszeres cikkírója (1923-tól).

Sírja a komáromi temetőben

1909-1935 között régészeti ásatásokat folytatott Alsógelléren, Hetényen, Komáromban, Megyercsen és Szímőn.

1910-ben, 38 évesen vette feleségül a komáromi Frank-Kiss Margitot, akitől 1911-ben született egyetlen gyermeke, ifj. Alapy Gyula (1911-1982).

Levéltárosként jelentős genealógiai és heraldikai munkásságot fejtett ki. Többekkel megírta Magyarország címereskönyvét, melynek csak az első kötete jelent meg, Gróf Andrássy Gyula előszavával, több ezer színes címerrajzzal.

Emléktáblája a komáromi Duna Menti Múzeum falán

1936. január 20-án hunyt el Komáromban. Személyét tisztelet és szeretet övezte, élete utolsó útjára több ezer ember kísérte a komáromi katolikus temetőbe, az eseményt a város úgy véste emlékezetébe, mint Komárom legnagyobb temetése.

A Magyar Vasárnap hasábjain megjelent nekrológ így emlékezett meg róla: „Élete magyar élet volt, halála a magyar kisebbségi sors nagy példáját mutatja, az örök küzdés, az örök munka végső beteljesülését (…) Élete és munkája követendő példa, amelyet tiszteletben tartanak a késő utódok is, aminthogy mindenkor tiszteletben marad emléke, amelyet hű és igaz kegyelettel őriz a magyarság, hálásan nevében.”

Szülővárosa később sem feledkezett meg róla: 2006-ban a Jókai Egyesület a Duna Menti Múzeum falán emléktáblát állítatott az emlékére.

A Duna Menti Múzeum 2022-ben kiállítást rendezett „A kultúra és a tudomány szolgálatában” címmel, melyben életét és munkásságát mutatják be. A kiállítás 2022. október 14-én nyílt meg és 2023. március 31-ig látogatható a múzeum főépületében.

Pokornyi Gábor

„E népnek az az ismertetőjele, hogy ferdén fésülik és csomóba kötik a hajukat; így lehet megkülönböztetni őket a többi germántól, így a szabad születésű suebeket szolgáiktól” (Borzsák István fordítása) – írja Tacitus Germania c. munkájában a Pannonia tartomány szomszédságában, és így a Római Birodalom határain túl élő népekről.

2009-ben Brigetio polgárvárosában, Komárom/Szőny-Vásártér lelőhelyen az ún. második pince betöltése között bukkant elő egy elnagyoltan kidolgozott, szakállas férfit ábrázoló büszt. A mellkép 4,75 cm magas és 4,1 cm széles. A férfi fejének jobb oldalán, a halántékon viseli a germán hajfonatot. A fej bal oldala erősen kopott, csupán a szemgödör, a fül és a szakáll tompa körvonalai vehetőek ki. A hajat és a szakáll részleteit bevájt vonalakkal képezték ki. Az alak mellkasát ruha fedi, amit bevájt, egymással párhuzamos, a nyaknál V-alakban egymást keresztező vonalakkal mintáztak meg. A büszt alsó részét levelek keretezik.  A mellkép hátoldalán egy 04 x 04 mm nagyságú négyszögletes lyuk található, ami arra utal, hogy a tárgyat valamilyen felületre rögzítették. A mellkép jellegzetes hajviselete alapján egyértelműen germán ábrázolásként határozható meg.

A germán népcsoportok, mint a Római Birodalom egyik legfőbb ellenségei, jelentősen meghatározták Pannonia lakóinak mindennapjait. Ez különösen igaz volt a határmenti települések közösségeire, akik ellenségeiket különböző művészeti alkotásokon is megjelenítették. Az ábrázolások többsége nagyon sematikus, semmilyen egyénítésre utaló jelleget nem mutatnak, hiszen elsődleges céljuk a római császárok germánokfeletti győzelmének hirdetése volt. A kisplasztikák között azonban van egy szűkebb csoport, ami a forrásban is kiemelt északi szvébeket mintázza, azonosításukat az egyedi hajviseletük, a jellegzetes hajcsomó (nodus) és a zömében hosszú, keskeny szakáll teszi lehetővé. Ezekből a főként díszként szolgáló tárgyakból mindössze 33 darab ismert a Római Birodalom és a Barbaricum területéről. 15(!), tehát az ismert példányok csaknem fele Pannoniából került elő. Pannonián belül is – a fentebbieket figyelembe véve nem is olyan meglepő módon – Brigetióban koncentrálódnak, ahonnan 7 germán ábrázolás is ismert.

A mellszobor 3d modelljét is megtekinthetik ide kattintva.

Az Osterby-fej. Forrás: wikimedia

Végül érdekességként mindenképp meg kell említeni, hogy a jellegzetes germán hajcsomó az ókorból nemcsak írott forrásból éskisplasztikai ábrázolásokból ismert. Észak-Németországban ugyanis a szerencsés körülményeknek köszönhetőenkét lápi hullának is konzerválódott az eredeti hajviselete. Az Osterby és Dätgen mellett előkerült férfiak hajának képei az interneten keresztül bejárták az egész világot. Sőt a vállalkozó szelleműek a virtuális térben arra is kaphatnak tippeket, hogyan készítsék el saját „szvéb hajcsomójukat”. Akinek van hozzá mersze, próbálja ki, mi pedig várjuk kommentben a képeket! 

A szvéb hajcsomó formázása. Forrás: guerillaarchaeology

Dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella

Phileas Fogg, Verne képzeletének angol úriembere fogadásból, 80 nap alatt megkerülte a földet, s 16 évvel a regény megjelenése után Nellie Bly amerikai újságírónő, (akkoriban a New York World munkatársa, az oknyomozó újságírás úttörője) 72 nap alatt a valóságban is megtette az utat. A rivális Cosmopolitan (ami majd csak 1965-től lesz női magazin), maga is elindított egy versenytársat Elizabeth Bisland személyében. Bly maga visszautasította, hogy ő bárkivel is versenyben állna, de akaratán kívül így is ő lett az első földkerülő verseny egyik résztvevője és győztese.

Nellie Bly

A világ első szóló földkerülő versenyét tulajdonképpen az alkalom szülte: 1968-ban több vitorlázó is a megállás nélküli szóló földkerülésre készült, s a Sunday Times (akik a megelőző évben Francis Chichester egyetlen kikötéssel véghez vitt szóló földkerüléséből tekintélyes haszonra tettek szert) kitalálta, hogy versenyt hirdet, az évben zajló expedíciók között.  Mivel arra esély sem volt, hogy közös rajthoz állítsa az útnak indulókat, ezért egy június 1-től október 31-ig tartó intervallumot határoztak meg, s külön díjat ígértek az elsőnek, illetve a legjobb időt hajózónak.  A verseny publicitására senkinek nem lehetett panasza a Sunday Times-nál, bár valószínűleg nem erre számítottak. 

1968-as Golden Globe Race logója

A legelsőként útnak induló John Ridgway egy postán felvett Sunday Times-ból tudta meg, hogy postát felvenni tiltott külső segítségnek számít, így diszkvalifikálta magát, s bár egy darabig még egykedvűen tovább hajózott, hamarosan visszafordult.  

Chay Blyth – aki alig tudott vitorlázni, mikor elindult, de korábban Ridgway-el együtt átevezte az Atlanti-óceánt – az atlanti-óceán déli részén folyamatos technikai problémák miatt elfogadta egy teherhajó segítségét, így kiesett a versenyből, de egészen Dél-Afrikáig folytatta az útját, csak ott adta fel a hajójával folytatott harcot. Bill King (II. világháborús veterán tengerész, 58 évével a verseny korelnöke) és LoÏck Fougeron a déli óceánokkal való első találkozás után adták fel a versenyt: az előbbi „csak” veszélyesen megdőlt, az utóbbi főárbocát is elvesztette egy kemény viharban.  Alex Carozzo egészségügyi problémák miatt adta fel. 1968 decemberére már csak 4 versenyző maradt.

Chay Blyth

A 43 éves Bernard Moitessier, aki „Joshua” nevű vitorlásán a verseny esélyesének számított, a Horn fok megkerülése után kiszállt a versenyből és egyszerűen továbbment, meg sem állt a csendes-óceáni szigetekig, egészen pontosan 1969. június 21-én végül Tahitin kötött ki. Ő az utat spirituális utazásnak szánta, s elkedvetlenítette, taszította felhajtás és a verseny anyagias jellege. Legendájához hozzátartozik, hogy miközben az angol sajtó éppen azt latolgatta hol jár az Atlanti-óceánon, ő egy csúzlival juttatta el a versenytől búcsúzó üzenetét egy teherhajóra Fokváros magasságában.

Bernard Moitessier

Donald Crowhurst 36 éves hobbivitorlázó, aki egy innovatív tervezésű, ám végül összecsapott háromtörzsű vitorláson („Teignmouth Electron” névre keresztelve) vágott neki az útnak, már a kezdet kezdetén komoly technikai gondokkal küszködött, ám nem akarta feladni, mivel anyagilag mindent a verseny teljesítésére tett fel. Egy idő után fals adatokat kezdett megadni, míg ő a déli atlanti vizeken hajózott – egy félreeső öbölben,

Donald Crowhurst

Brazíliában ki is kötött, hogy javításokat végezzen a hajóján -, úgy tervezte, hogy a visszaúton csatlakozik a többiekhez, s utolsóként befutva senki nem fogja vitatni, hogy ténylegesen végig ment-e a távon. Balszerencséjére, mikor ismét útnak indult volna, fals információi alapján komoly esélye volt a leggyorsabb földkerülő címre.

Nigel Tetley, aki szintén háromtörzsű vitorlással (a „Victress” nem versenyre készült, Tetley és felesége az út előtt a hajón lakott) szállt versenybe, a hírek hallatán végsőkig hajtotta megviselt hajóját, ami 1969. május 21-én 1100 tengeri mérföldre az angol partoktól szabályosan darabokra esett alatta.  Crowhurst ezután teljesen kétségbe esett, s naplójába írta zavaros metafizikai eszmefuttatásait majd 1969. július 1. után végleg megszakadt vele a kapcsolat. Amikor 9 nap múlva rábukkantak hajójára, nem volt sehol, minden valószínűség szerint öngyilkos lett.

Nigel Tetley

Egyedül Robin Knox- Johnston, a 30 éves brit tengerész ért célba a „Suhaili” fedélzetén, 1969 április 22-én, így amellett, hogy ő lett az első, aki szólóban külső segítség és kikötés nélkül megkerülte a földet, végül a leggyorsabb hajónak járó díj is az övé lett. Az utóbbi 5000 fontos díjat teljes egészében Crowhurst családjának ajánlotta fel.

Robin Knox- Johnston

A verseny után egy ideig szünet következett, már ami a szóló földkerülő vitorlásversenyzést illeti.  

Nigel Tetley 1000 font fájdalomdíjat kapott, s bár útja során ténylegesen körbeért, s így ő lett az első, aki háromtörzsű vitorlással egyedül megkerülte a földet, útját súlyos kudarcként élte meg, s rögtön neki is állt egy új hajónak, amit végül pénzhiány miatt nem tudott befejezni. 1972-ben 48 évesen egy bizarr balesetben elhunyt.

Chay Blyth 1971-ben „a rossz irányban” egyedül megállás nélkül megkerülte a földet. Érdekesség még, hogy Naomi James (a második részből neve ismerős lehet), tőle kölcsönözte hajóját a földkörüli útjához. Később amatőr hajósoknak szervezett szóló földkerülő vitorlásversenyt.

Akárcsak Robin Knox-Johnston, aki 1992-ben földkerülő gyorsasági rekordot állított fel, ami azóta jócskán megdőlt.

John Ridgway később körbe vitorlázta a földet, majd 2003-2004-ben egy ENSZ környezetvédelmi kampány keretében még egyszer.

LoÏck Fougeron és Alex Carozzo utóéletéről nem sokat tudunk, de Bill King, 1973-ban véghezvitt egy szóló földkerülést.  Ő 2012-ben hunyt el.

Donald Crowhurst története sokakat megihletett, több játék- és dokumentumfilm, vagy egy tucat könyv, sőt színdarabok is feldolgozták utazását, sőt naplóját pszichiátriai esettanulmányként is vizsgálták.

Bernard Moitessier a modern tengeri csavargó legenda lett, aktív környezetvédőként harcolt a déltengeri atomkísérletek ellen, s 1994-ben rákban hunyt el 69 évesen. Egy Bretagne-i kommunában álló sírja szabályos zarándokhely.

A versenyt és annak szervezését övező botrány közel másfél évtizedes hiátust eredményezett. Majd csak az 1982-től induló BOC, majd az 1989-től megrendezett Vendeé Globe élesztette újjá a versenyszerű földkerülést. 2018-ban, a verseny 50. évfordulójára ismét kiírtak egy Golden Globe versenyt, aminek a legfőbb megkötése az volt, hogy csak 1988 előtti tervezésű vitorlással, műholdas navigáció nélkül – de modern biztonságtechnikai eszközökkel felszerelve – lehet nevezni.

Az indulók között ott volt Kopár István is, aki végül negyedik helyen végzett. A 18 indulóból végül öten fejezték be a versenyt.

A nosztalgikus verseny sikerén felbuzdulva a tavalyi évben ismét megrendezték, 2022. szeptember 4-én indult el a mezőny, s az előző verseny adataiból kiindulva, a győztes valamikor február-március környékén futhat be.

Ölveczky Balázs

A második világháború kitörését követően Komárom újra katonaváros lett. Északon az Öregvár, a Tiszti Pavilon, a Nádorvonal erődjei, délen pedig a huszárlaktanya a Monostori erőd és az árkásztábor szolgált a különféle alakulatok elhelyezéséül. Az 1941-es hadbalépéstől Komárom bevonulási központ lett, aminek köszönhetően a katonaság létszáma növekedett. A laktanyák megteltek, így a középületekben és gazdasági épületekben is elszállásolási helyeket kellett kialakítani.

A német előrenyomulást 1941 végén az addig csak hátráló szovjet hadsereg megállította. A németeket ez arra késztette, hogy a szövetségesektől fokozott katonai részvételt követeljen. A nyomásnak eleget téve a Jány Gusztáv vezérezredes parancsnoksága alá helyezett 207 ezer fős 2. magyar hadsereg a Magyar Királyi Honvédség akkori lehetőségeihez mérten a legjobban felszerelt hadseregét küldte ki a keleti hadszintérre.  Érdekességként megemlítendő, hogy Jány Gusztáv édesanyja, Jány Vilma komáromi születésű volt.

Jány Gusztáv vezérezredes

A 6. komáromi gyalogdandárt eredetileg a II. székesfehérvári hadtest kötelékében állították fel, amely a 2. magyar hadsereghez tartozott. Az első mozgósításuk 1940. június 27-én volt, így részt vettek Észak-Erdély felszabadításában. Az oroszországi hadművelethez azonban a 2. hadsereget átszervezték, a komáromiak így átkerültek a III. hadtest kötelékébe. A 6. könnyűhadosztály alegységeiből a 22. és az 52. komáromi gyalogezredeket kell megemlíteni. A 22. gyalogezred 1 komáromi és 2 lévai sorozású zászlóaljjal rendelkezett. Az alakulat parancsnoka, a frontra történő kivonuláskor Gödry János ezredes volt, őt 1942. augusztusától Szabó László vezérőrnagy, majd dr. Temessy Béla ezredes követte. A tényleges doni harcok és a hazaszállítás idején Ginszkey Oszkár vezérőrnagy vezette az alakulatot. A 22. gyalogezredet kezdetben Haynal Alajos ezredes irányította, akit Farkas Zoltán ezredes váltott fel.

A csapatok kiszállítása 1942. áprilisában 3 lépcsőben valósult meg.A frontra érkező magyar csapatok szerencsésebb része 500, a szerencsétlenebbek mintegy 1000 kilométerrel előbb szálltak le a szerelvényükről, amit a hosszú gyalogmenet követett (a Magyar Királyi Honvédség zömét gyaloghadosztályok tették ki, ezek jelentős része ténylegesen gyalog érkezett). Egyes esetekben a partizánok által veszélyeztetett területeken, máskor a szovjet erőkkel harcolva kellett a Don folyóig eljutni. A III. hadtest kötelékébe tartozó 6. komáromi könnyűhadosztály az elsők között érkezett a frontra, és a már említett körülmények között szinte azonnal harcérintkezésbe került. Brjanszk városa környéki erdőkben voltak a legnagyobb harci eseményeik a partizánokkal szemben.

Egy partizánok által felrobbantott magyar vasúti szerelvény roncsai a brjanszki erdő térségében (Forrás: https://mnl.gov.hu/)

A csapatok kiérkezése és a Kurszk térségében történő összevonás után 1942. június végén megkezdik az előrenyomulás a Don irányába. A visszavonuló szovjetek által hátrahagyott Tyim városába a 22. komáromi gyalogezred vonul be. Július közepétől a csapatok elérik a Don vonalát és elkezdődik a védőkörletek, védelmi létesítmények kialakítása. A III. hadtest északon Voronyezs és Sztorozsevoje hídfőállások között foglal állást. A 22. komáromi gyalogezred a III. és a IV. hadosztályok sávhatárán állt. Szeptember 16. és január 12. között hadműveleti szünet következett, melynek a hídfőharcok mellett a logisztikai utánpótlás jelentette a legnagyobb nehézségét.

Január 12-én az urivi hídfőnél a szovjetek támadást indítottak, melynek következtében a 200 kilométer hosszan elterülő magyar hadsereget kettévágták.

A III. hadtest 22. gyalogezredét január 14-én éri el a támadás délről, ezért kénytelenek folyamatosan észak-nyugati irányba tolódni. 15-ére a III. hadtestet már teljesen elvágták a parancsnokságtól és az ellátóbázistól, ezért német irányítás alá került.

A III. hadtest megmaradt elemei január 25-ig folyamatos utódvédharcot folytattak. A 22. gyalogezred Ivanovka védelmét látta el, majd 26-án este megkezdte a visszavonulást folyamatos tüzérségi tűz alatt. A szovjet erők azonban elzárták és bekerítették őket. Ekkor a német vezetéstől Stomm Marcel altábornagy, a III. hadtest parancsnoka parancsot kapott az áttörésre. Az eddig a főerőktől elszakadt egységet bátran vezető Stomm a lehetetlennek tűnő áttörést megtagadta és a hadtestét feloszlatta, amivel ezrek életét mentette meg. Stomm ezt követően hadifogságba esett és 1951-ben ezen cselekedetéért halálbüntetést kapott, végül felmentették.

Stomm Marcel altábornagy

A 2. hadsereg 207 ezer katonájából 40 ezren meghaltak, 35 ezren megsebesültek és 60 ezren fogságba estek. A felszerelés és fegyverzet 80%-a szintén odaveszett. A visszavonulás az odaúthoz hasonlóan gyalogmenetben történt, részben ennek is köszönhető a nagy veszteség. A németeknek lehetősége volt a páncéloshadosztályaikkal feltörni a katlant, így segíteni a gyalogságot. Ebből is kitűnik, hogy a logisztika (amely a 2. magyar hadsereg Achilles-pontja volt) legalább olyan fontos tényező, mint a fegyverzet.

Ábrahám Tamás

Brigetio polgárvárosában 2017-ben egy családi ház építésénél végeztünk régészeti megfigyelést. A terület az egykori római kori polgárváros fazekastelepének területére esik. Bár régészeti korú objektum (pl. fal, sír, gödör) a kijelölt alapozás területén nem került elő, meglepően nagy mennyiségű római kori kerámiát gyűjtöttünk a felső kevert rétegből.

2022 nyarán ennek a teleknek a tulajdonosa ismét felkereste a múzeumot, hogy az elmúlt években kertművelés közben összegyűjtött kerámiatöredéket átadja a részünkre. Római kori kerámiával foglalkozó régészként, a lelőhely környezetét ismerve különösen örültem az anyagnak.

A 2023-ban átadott leletanyag

A többszáz edénytöredék a 2. századi, 3. század eleji római kori kerámiaművesség teljes spektrumát lefedi. A mindennapi használatban lévő szürke anyagú főző- és tároló edények (fazekak, tálak, fedők) és nyers színű asztali edények (tányérok, korsók, poharak) mellett a festett kerámiák szinte minden típusa képviseltette magát: vörös bevonatos, márványozott és sávos festésű korsók, poharak, tálak, a sütőtálként használt pompeii vörös tál utánzatok töredékeit, dörzstálakat és az otthoni vallásos rituáléknál alkalmazott füstölőtálakat lehetett elkülöníteni. A polgárvárosi fazekastelep hulladékanyagához tartozhatnak a rosszul égetett edénytöredékek. A formák közül kiemelkednek a fémedényeket utánzó korsó- és táltöredékek. Egyedi a szakállas férfit ábrázoló terrakotta szobor töredéke. Az anyagban kevés galliai terra sigillata is található.

Egyedi és ritka töredékek: fémedényeket utánzó töredékek és terrakotta szobor

Az edénytöredékek esetében számtalan forma azonosítható már az elsődleges feldolgozás során. Erre is mutatunk néhány példát:

A polgárváros fazekastelepéről nagyon kevés adat áll rendelkezésre. A fazekastelep a település nyugati oldalán feküdt, a városfaltól nagyjából a mai Székesfehérvár irányába tartó vasútvonalig terjedt ki. Barkóczi László több elpusztított kemencéről adott hírt az 1950-es években végzett régészeti megfigyelések során, amik egykoron Mészáros L., Vizkelety J. és Lajos M. telkén kerültek elő, sajnos leletanyagról nincs tudomásunk. Lajos M. háztelkéről korábban Kállay Ödön is gyűjtött össze rontott kerámiákat tartalmazó edénytöredékeket, ezeket a tatai Kuny Domokos Múzeumban őrzik. A Magyar Nemzeti Múzeum raktárában három leltározott tétel található, amelyeknek lelőhelyeként a polgárvárosi fazekastelepet jelölték meg, azonban ezek is vétel útján kerültek a múzeum tulajdonába.

Brigetio térképe, fehér nyíllal a polgárvásosi fazekastelep jelölésével

Fentebbiek ismeretében a leletanyag fontossága vitathatatlan. A legszebb és legizgalmasabb töredékek a hamarosan nyíló Brigetio Öröksége Látogatóközpont Látványraktárában kerülnek elhelyezésre!

Köszönjük az adományozóknak, és egyben bíztatunk minden szőnyi lakost, hogyha bármilyen – számukra akár értéktelennek tűnő – kerámia, csont, üveg vagy fémleletet őriznek, keressék a múzeumot bizalommal!

Dr. Gátfalvi-Delbó Gabriella

Brentán Károly 1694. augusztus 23-án született Komáromban, hetven évvel az után, hogy a Jézus Társaság megjelent a városban. Az ifjú Brentán a jezsuitákkal minden bizonnyal a rend 1649-ben alapított városi gimnáziumában töltött tanulóévei során került először közelebbi kapcsolatba, ahová a 18. század első évtizedében járhatott.

A tanulmányi szabályzat által meghatározott középiskolai oktatásnak köszönhetően a felnőttkor küszöbén Brentán rendkívül alapos nyelvi képzésen esett át, ismerte a legkiemelkedőbb antik bölcselők műveit. Húszévesen döntött úgy, hogy csatlakozik a jezsuitákhoz.

A Jézus Társaság címere

1714. október 9-én belépett a Jézus Társaság rendjébe. Ahogy az 1720. május 23-án, Görzben kelt, a rend akkori generálisának, Michelangelo Tamburininek írott levelek egyikéből kiderül, Brentánt gyakorlatilag a kezdetektől – a társaságba történő belépését is – a hittérítői tevékenység motiválta.

A fiatal jezsuita már 1714-ben levelet küldött Rómába, amelyben arra kérte Tamburinit, hogy őt majdan tengerentúli missziókban való szolgálatra szánja.  Az ifjú misszionáriusjelölt a belépését követő évben a császárvárosban kezdte meg noviciátusát. Az újoncidőszakot követően a komáromi fiatalember 1717-ben Bécsben maradt, és a jezsuita kollégium főiskolájának falai közt folytatta három évig tartó filozófiai tanulmányait.

Michelangelo Tamburini portréja

Brentán filozófiai tanulmányainak második évéből származik az első ismert, általa írott dokumentum, egy 1718. november 2-án kelt indiakérő levél melyet Michelangelo Tamburininek címzett Rómába. Ebből a szófordulataiban és nyelvezetében igencsak jellegzetesnek mondható levélből kiderül, hogy Brentán missziós elképzeléseit bécsi elöljárói is támogatták, sőt bátorították, valamint hogy a heti, illetve az évenként egyszeri, nyolc napig tartó lelkigyakorlatok alatti komoly elmélkedés sem rendítette meg elhatározásában.       

A rend tizennegyedik generálisát arra kérte, hogy amennyiben lehetséges, a harmadik filozófiai évet követően, a metafizikai tanulmányokat befejezve olyan helyre rendelje, ahol a már teológiai tanulmányai során, középfokon elsajátított francia és olasz mellett lehetősége nyílik egy, a világ valamely más részén is jól hasznosítható nyelv megtanulására. Tamburini azonban úgy gondolta, még nem érkezett el az ideje annak, hogy az ifjú a világ valamely távolabbi részébe menjen.

Brentánnak erre egészen 1722-ig várnia kellett. Ez idő alatt azonban a hároméves filozófiai kurzus befejeztével két évig középiskolai oktatói munkát végzett Görz jezsuita tanintézetében, ahol latin nyelvtant és poétikát tanított.  

1721. december 11-én kelt levelében az ekkor 28 éves, magát túlkorosnak érző Brentán némi elégedetlenséggel panaszolta: ahelyett, hogy ebben a tanulás szempontjából optimális életkorban spanyol nyelvterületen teológiai tanulmányokat folytatna, a humántudományok gyakorló tanára, s a missziókhoz elengedhetetlen nyelveket, amelyeket természetes környezetükben eredményesebben tudna gyakorolni, most egymagában, korántsem oly hatásfokkal kénytelen elsajátítani. Mindaddig, amíg Tamburini engedélye meg nem érkezett Görzbe, Brentán tovább mélyítette spanyol ismereteit, illetve missziós tanulmányokkal foglalkozott.

A Marañon folyó

A hosszú, olykor keserves várakozás nem volt hiábavaló, mivel 1722-ben Brentán tanítási gyakorlatának végeztével engedélyt kapott arra, hogy Grazba utazzék, és ott találkozzék az osztrák jezsuita rendtartomány különböző területeiről érkező, külföldi misszióba induló társaival. 1723 őszén, már úton az Újvilág felé, Cádizban tudta meg, hogy a quitói audienciát jelölték ki számára működési területként.

1723 utolsó napján a komáromi születésű jezsuita maga mögött hagyta az Óvilágot, hogy azt az elkövetkezendő huszonöt évben az Andok égig érő nyúlványaira, illetve Amazónia végeláthatatlan őserdeire és folyóira cserélje fel.

Brentán Károly Amazonas térképe

1724. augusztus 29-én délután érkezett meg a tengerszint felett mintegy 2700 méter magasan, az Egyenlítőtől húsz kilométerre délre fekvő Quitóba.

Dél-Amerikába megérkezve Brentán a Marañon, az Amazonas egyik legnagyobb mellékfolyója mentén tevékenykedett. Kezdetben az andoa indiánok között élt, majd a miguiano, amaono és parano törzseket is felkereste. Sikereit nagyban segítette nyelvérzéke, amit igyekezett kihasználni. A jameo indiánok nyelvén katekizmust is szerkesztett, hogy így segítse elő megtérésüket.

1732-ben kinevezték a San Regis de Yameos misszió vezetőjévé, majd 1736-ig négy új redukciót alapított, majd áttelepült az omaguák földjére. A bennszülötteket földművelésre is tanította. Dél-Amerikában való tartózkodása alatt sok bennszülött nyelvét elsajátította, ezért megírta a jameo nyelvű katekizmust.

Földrajzi és biológiai felfedezéseket is tett, ugyanis ahol járt, ott mindent leírt és lerajzolt. Térképei, növény- és állatvilág jellemzései hiteles képet adtak Dél-Amerikáról, az őserdők világáról és az ottani népszokásokról.

1742-ben, tehát majd 30 évvel a rendhez való csatlakozása jelölték Brentán Károlyt a quitói tartomány provinciálisának posztjára. Hivatalosan ezt a tisztet csak 1744–1747 között töltötte be. Kinevezésének köszönhetően rengeteg földterületet kellett bejárnia, és ő volt az egyetlen atya ebben a tisztségben, aki ezt meg is tette.

Ezt követően, amikor provinciális megbízatása lejár és úgy határoznak, hogy Károly atya prokurátorként Rómában fogja képviselni a quitói tartományt. Mai szóval mondható, amolyan nagykövet lett. 1748-ban indult el egy másik hittérítő társaságában. Hazaútjuk során akadályokba is ütköztek, mert Óbidos városánál őrizetbe vették őket. Kérvénnyel fordultak a portugál kormányhoz, hogy tovább indulhassanak.

Azonban erre nem sok esély volt, mivel akkor tört ki himlőjárvány a vidéken, és félő volt, hogy őket gyanúsítják a behozatalával. Ezért aztán jobbnak látták, ha megszöknek. Egészen Gurupá városáig jutottak, ahol is azonban megint elcsípték őket. Viszont a kikötő nagyon közel volt, ezért eljutottak Gran Pará (mai Belém) városáig. Itt még másfél évet kellett várniuk, hogy felszállhassanak egy Lisszabonba tartó hajóra.

Brentán Károly Quitóból közel 3 évig utazott Rómába. Hosszú útja során rengeteg mindent átélt. Először is ő volt az első magyar ember, aki végighajózott az Amazonason, egy kis facsónakban miközben térképeire és feljegyzéseire is különösen figyelnie kellett.

1751-ben érkezett meg az örök városba, ahol elsőként kéziratait szerette volna megjelentetni. Könyvének a Marannonensium S.J. Missionum generalis Historia iconibus illustrata címet adta volna, és leírta volna benne a Marañón vidékének élővilágát és a bennszülöttek szokásait, amit jó néhány saját kezűleg rajzolt térképpel és ábrával színesített volna. Épp könyve kiadatása miatt utazott Genovába, hogy egy nyomdásszal beszéljen, mikor is egy Genovához közeli kis faluban 1752. november 8-án meghalt.

Emlékezetét szülővárosa is megőrizte, 2015. március 14-én  a Szent András-templomban állítottak emléktáblát a jezsuita hittéritő tiszteletére.

Pokornyi Gábor

Zsolt Béla, író, költő, publicista 1896. január 8-án született Steiner Béla néven Új-Szőnyben, a későbbi Dél-Komáromban, a mai Igmándi út 2. szám alatti házban, az ún. Lépcsős (grádicsos) kocsmában.

A város legrégebbi kocsmájaként számon tartott vendéglátóhely apai nagybátyja tulajdonában volt és az író édesanyja, Hirschler Ilka vezette. Édesapja, Steiner Ignác ügyvéd, bankigazgató 1902-ben meghalt. Ebből a házasságból még tét testvére született, Piroska és Irma. Édesanyja másodszor is megházasodott, Milch Bertalanhoz ment feleségül, aki unokatestvérei dél-komáromi fűrésztelepén dolgozott főkönyvelőként. Ebből a házasságból egy kislány született: Milch Terézia.
Steiner Béla izraelita vallásúként a dél-komáromi református iskolában tanult, majd az észak-komáromi bencés gimnáziumban érettségizett 1913-ban. A gimnáziumban kezdett verselni, több díjat is nyert. Érettségi után beiratkozott a budapesti bölcsészkarra, magyar-latin szakos tanárnak készült, de nem sokáig tanulhatott. Kitört a háború és besorozták a cs. kir. 12. gyalogezred kötelékébe. Megjárta az orosz frontot, többször megsebesült. A frontról hazaküldött versei, írásai a A Komáromi Újság 1916-1917-es évfolyamában, a Tárca rovatban jelentek meg.
Vezetéknevét 1916-ban Steinerről Zsoltra változtatta. 

Állnak: Weisz István, Steiner Piroska, Weisz Gyula, Zsolt Béla, Steiner Irma, Bóday Imre, Milch Terézia; Ülnek:Milch Bertalanné, Bóday Pali, Milch Bertalan, 1922 körül

A háborúból betegen tért haza, s a nagyváradi katonakórházban lábadozott, ahol csakhamar a Nagyváradi Napló és a Nagyváradi Esti Lap munkatársa lett.

1920-ban Bródy Sándor ajánlására a Világ című folyóirathoz került Budapestre. Itt mintegy tíz évig szállodában lakott és kávéházakban dolgozott. Évente többször is Párizsba utazott.

1925-1929-ig a Magyar Hírlapnál és az Újságnál dolgozott.192-1938-ig A Toll című radikális reformer szellemű lap főszerkesztője, később főmunkatársa, kollégái voltak pl. Márai Sándor, Németh Andor, József Attila, Karinthy Frigyes, Ignotus Pál és főszerkesztői tanácsadóként Hatvany Lajos.

1921 és 1939 között írt vezércikkeit Kőért kenyér címen gyűjtötte kötetbe.

1942-ben megjelent Tanulságok és reménységek című kötetében 1926 és 1941 között írt „illusztratív és dokumentatív” írásait fogta össze.

Egy szál tollal a kezében nagyhatalom volt, féltek az esszéitől, stílusától, lelkesedésétől, gúnyától. Állítólag 1938-ban gróf Bethlen István miniszterelnök egyetlen újságíró „tollától” tartott, az övétől és Gömbös Gyula miniszterelnök a hivatalba érkezésekor elsőnek az ő cikkét olvasta el.

1916-17-ig több mint 30 versét és írását közölte a Komáromi Újság 1915-ben jelent meg első verseskötete, Zsolt Béla Verseskönyve címmel, amelyet négy követett. Első regényét Hatvany Lajos villájában írta, a többit Párizsban és Rómában. Zsolt Bélát egyetlen probléma foglalkoztatta 12 regényében és 4 színdarabjában: a magyar zsidóság.

Az 1920-as évek végén megházasodott, felesége Hollós Ilona színésznő volt, akivel nem sokáig éltek együtt. Az 1930-as évek elején újra megnősült, egy nagyváradi patikus lányát, Rácz Ágnes (Nagyvárad, 1912 – Budapest, 1951) gyógyszerészt vette feleségül. Ágnes később újságíró lett.

Rauscher György: Zsolt Béla, 1925

Márk Lajos: Zsolt Ágnes, 1935 körül

1942-ben behívták munkaszolgálatra és 15 hónapot volt Ukrajnában. Az írót felesége és barátai azzal mentették meg, hogy rémhírterjesztés vádjával itthon eljárást indíttattak ellene. Hazahozták, négy hónapot ült a Margit-körúti fegyházban. 1944 januárjában szabadult, ekkor Nagyváradra ment feleségével, ahol a gettóban álnéven bujkált.

Hamis papírokkal visszamentek Budapestre, ahonnan a Kasztner-vonat segítségével először Bergen-Belsenbe, majd Svájcba kerültek.

1945 nyarán tértek haza. Ágnesnek az első házasságából volt egy lánya, Heyman Éva, aki 1931-ben született Nagyváradon. A mindössze 13 éves kislányt innen deportálták anyai nagyszüleivel együtt 1944. június 13-án. Október 17-én gyilkolták meg az auschwitzi gázkamrákban. Édesanyja a háború után megkapta Éva titkos naplóját, melyet 1948-ban Éva lányom címmel kiadott.

Zsolt Béla itthon azonnal bekapcsolódott a politikai és irodalmi életbe. A Magyar Radikális Párt egyik vezetője, a Haladás című hetilap főszerkesztője lett. 1947-től országgyűlési képviselő. 1949. február elején megkapta a Magyar Népköztársaság Munkarendjét. Életének második háborús viszontagságairól írta 1946-ban a Kilenc koffer című önéletrajzi regényét, amely azonban csak évtizedekkel a halála után, 1980-ban jelent meg. Ez a könyv folytatása az 1935-ben megjelent Villámcsapás-nak, amely komáromi gyermek- és ifjú éveiről szól.

A munkaszolgálatban szerzett tüdőbajába 1949. február 6-án halt meg. Ágnes két év múlva öngyilkos lett. Mindketten Budapesten, a Kozma utca izraelita temetőben nyugszanak.

A kilenc koffer és az Éva lányom című regényeket beválogatták a Nemzeti Könyvtár sorozatba, melynek 64. kötetében 2017-ben kerültek kiadásra, Ungvári Tamás előszavával.

2009-ben, halálának 60. évfordulóján, emlékkiállítás nyílt a Komáromi Klapka György Múzeumban.

Ugyancsak 2009-ben Komárom Városa emléktáblát avatott egykori szülőháza falán, Széri-Varga Géza szobrászművész alkotását. Az avatóbeszédet Győrei Zsolt drámaíró mondta.

Az emlékáblánál 2019-ben, halálnak 70. évfordulóján, a Komáromi Klapka György Múzeum szervezett megemlékezést, melyen Paszternák Antal, az Észak-Komáromi Zsidó Hitközség elnöke mondott beszédet.

Emlékkiállítás a Komáromi Klapka György Múzeumban (2009)

Bóday Károlyné, Bóday Pál, Számadó Emese, Győrei Zsolt és Széri-Varga Géza az emléktábla-avatón (2009)

Paszternák Antal megemlékezése (2019)

Számadó Emese

2022-ben már szerencsére folyamatosan nyitva lehettünk, köszönhetően a vírus lecsengésének. A szép számmal érkező látogatók fogadása mellett lehetőségünk volt saját rendezvényeket szervezni és másokhoz csatlakozni.

Ez évi rendezvényeink a húsvéti készülődés jegyében kezdődtek a Kecskés László Emlékházban és Kertjében, ahova a Húsvéti Nyuszi is ellátogatott, a gyerekek nagy örömére.

Május 21-én vetítettképes előadás keretében bemutattuk a 2021-ben megjelent és azóta már két kiadást megélt Czibor Zoltán című könyvünket a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen.

Június 25-én, a Múzeumok Éjszakája országos rendezvényhez csatlakozva a komáromi mesterségeket mutattuk be a „magunk módján”, a tőlünk megszokott szórakoztató színi előadás keretében.

Július 11-15-ig a  TOP-5.3.1-16-KO1-2017-00007  „A helyi identitás és kohézió erősítése Komáromban” pályázat részeként helytörténeti és kézműves tábort szerveztünk a Kecskés László Emlékházban 10-13 éves gyerekek részére. A helytörténeti ismereteket a múzeum munkatársai és komáromi hagyományőrzők, a kézműves foglalkozásokat pedig Kecskés László unokája, Gajzágó Dorottya festőművész, restaurátor biztosította.

Augusztus 6-án a Brigetio Gyógyfürdő rendezvényéhez csatlakozva múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartottunk a strandon.

 Augusztus 17-én és szeptember 17-én a brigetiói legiotábor fürdőjének az idei feltárását mutattuk be az érdeklődőknek a Stadion úton.

Október 15-én a múzeum Kelemen László utcai főépületében kiállítás-búcsúztatót tartottunk a Múzeumok Őszi Fesztiválja keretében, és két nap múlva elkezdtük lebontani a Brigetio kincsei című állandó kiállítást.

November 17-én ismét megemlékeztünk I. Valentinianus római császár halálától, aki a brigetiói legiotáborban halt meg 375-ben.

December 10-én lelkes gyerekek töltötték meg a Kelemen László utcai főépület immár kiüresedett termeit. Ez a nap a játékok, a mesélés és az adventi készülődés jegyében zajlott.

A közművelődési tevékenységünk mellett folytattuk a szakmai munkát is: terepen voltunk és az év során bekerült gyűjteményi anyagokat leltároztuk. Márpedig idén is bőven volt tennivalónk, hiszen számos ajándékot is kaptunk, amelyek történeti és fotótárunkat gazdagítják.

2022. évi ajándékozóink: Ábrahám Zsolt Tamás, ifj. Alapy Gáspár, dr. Alföldi Kálmán (†), Bálint Ferenc, Besenyői János, Bokodi László, Buchmajer László, Burai László, Czibor Lívia, Szakál Dénes és felesége, Csala Csilla (†), Cseh Kornél, dr. Fehér Tamás, Hacskó Lászlóné, Horváth László, Jaksáné Kondor Irma Zsuzsanna, Konrád Imréné, Marosi Matild Katalin, Mátyás László, Meleg József, Nagy Éva, Nagy Mária, Radnai Bertalan, Sorg László, Dr. Tamási György, Török Csaba és Turi Zsolt.

Iskolai közösségi szolgálat keretében az egyes programjaink lebonyolításában Nagy Anna, a komáromi Jókai Mór Gimnázium diákja segítette munkánkat.

Sajnos a Múzeumbarát Kör idén elvesztette dr. Alföldi Kálmán Győrben élt ácsi helytörténészt, aki betegségéig aktív tagja volt közösségünknek.

Ugyan az idén is elmaradt a Brigetio Öröksége Látogatóközpont megnyitása, de a Brigetio öröksége állandó római kori kiállítás installálása folyamatban van, sőt a végéhez közeledik. A múzeumi és egyetemi kollégák és restaurátorok szakmai irányítása mellett az installáció kivitelezését végző Narmer Építészeti Stúdió egy modern, látványos és egyben informatív kiállítást épít az elmúlt 30 év legértékesebb és legizgalmasabb brigetiói ásatási leleteiből.

A tavaszra tervezett megnyitó után több időszaki kiállítást is nyitunk majd a város legszebb középületében, amelyben a múzeum központja igazán méltó elhelyezést nyer.

múzeumigazgató    

Komárom néhai polgármesterének tárgyi hagyatékával gazdagodott a Komáromi Klapka György Múzeum történeti gyűjteménye unokája, ifj. Alapy Gáspár és családja jóvoltából.

A múzeumnak ajándékozott ülőgarnitúra a dél-komáromi Városházán lévő egykori polgármesteri lakás berendezése volt (ezt a családi album egyik fotója is tanúsítja).

Négy festményt is kaptunk, amelyek Alapy Gáspárt, a feleségét, Vetsey Saroltát és szüleit, Vetsey Ede ny. altábornagyot és Vértesy Saroltát ábrázolják.

Az ajándék részét képezi öt darab bronz- és római kori kerámia, amelyek lelőhelye Szőny, illetve Brigetio. A tárgyak valószínűleg a polgármester irodáját díszítették, legalábbis ezt sugallja Révay József írása. Az író 1944-ben Komáromban járt és Alapy Gáspár polgármestert is felkereste az északi városrészben lévő irodájában, amelyről a következőket írta: „Ha egy brigetiói polgár belépne ebbe a hivatalba, természetesnek találná, hogy az egyik szekrény tetején remekebbnél remekebb üveg- és agyagedények sorakoznak: csupa római edény, mind Kállay Ödön gyűjtése.”

A fenti tárgyak értékes részét képezik majd a – terveink szerint - 2023.  június elején nyíló, Komárom újjáépítése Trianon után című kiállításunknak, amely Dél-Komárom önálló várossá válásának folyamatát mutatja be, s amelynek 1925-tól Alapy Gáspár polgármester volt az irányítója.

A tárlat a Nemzeti Kulturális Alap Magyar Géniusz Programja támogatásával valósul meg és a város kiépítésében szerepet játszó városi elöljárókat, hivatalnokokat, az egyházak élén, a kultúra és oktatás terén tevékenykedő jelentős személyeket, és az építkezésekben ténylegesen szerepet játszó komáromi iparosokat mutatja be.

KÉRÜNK MINDENKIT, HOGY HA A FENTI TÉMÁVAL KAPCSOLATBAN BÁRMILYEN ADATA, FOTÓJA, IRATA, VAGY TÁRGYA VAN, KERESSEN MEG MINKET (kgym.emese@gmail.com; 2023. január 9-től: 06 34 344 697), HOGY EGYÜTT ÉPÍTHESSÜK FEL 2023-BAN A KOMÁROM ÖNÁLLÓ VÁROSSÁ VÁLÁSÁRÓL SZÓLÓ NAGYSZABÁSÚ KIÁLLÍTÁST A VÁROS LEGSZEBB KÖZÉPÜLETÉBEN, A BRIGETIO ÖRÖKSÉGE LÁTOGATÓKÖZPONTBAN!

Számadó Emese
múzeumigazgató